Átlagos
2024. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. március 24.Ajánlom a helyet másoknak is!
Mivel magam is meg szoktam nézni egy-egy hely választása előtt, a már ott korábban tartózkodók értékelését, hiszen az segít a döntésben, így az alábbiakat tartom fontosnak megjegyezni a Cardoner Hotellal kapcsolatban:
Maga az épület természetesen csodálatos helyen van a Pilisben, Dobogókőn. Kellemes, környezetbe illő maga a Hotel is, szépen felújítva. Így ilyen értelemben tökéletesen azt találtuk, amire számítottunk, sőt, talán jobbat is.
A szobákban, és az egész épületben nagy volt a tisztaság, így minden elismerésünk ilyen értelemben a személyzetnek.
A pozitívumok mellett azonban sajnos adódtak negatívumok is. Melyek ezek?
A szobából nagyon hiányzott a hűtőszekrény. Úgy gondolom annak ma már alap felszerelésnek kellene minősülnie. A másik negatívum a fogható TV-csatornák minimális száma. Lényegében csak a magyar "alap-adók" nézhetőek. No persze, nem TV-t nézni megy az ember ilyen csodálatos helyre, de azért, ha esetleg rossz idő van, vagy este elalvás előtt ráfanyalodik a TV-re is, és ez a választék semmiképpen sem elégített ki a mi elképzeléseinket.
Ami azonban ennél is meglepőbb volt számunkra az az első esti vacsora helyzet volt. Viszonylag hosszú a vacsora idő. Mivel aznap érkeztünk, és még sétálgattunk is a környéken, így mire lejutottunk az étterembe, az kb. a vacsora idő felénél történt, este fél 9-kor. Azt kellett tapasztalnunk, hogy az amúgy svéd asztalos ételekből már csak kettő féle második fogás volt, és a leveses edénynek is csak az aljáról tudtunk valamit összekaparni magunknak. A desszertről már nem is beszélek. Ez megdöbbentett bennünket. Másnap, mikor erre rákérdeztünk a recepción, és kifogásoltuk azt a magyarázatot kaptuk, hogy meglepte őket a nagy számú vendég, és a szakácsokat állítólag nem tudták rávenni, hogy pótolják, ami elfogyott. Megdöbbentünk, mert ilyet még korábban soha nem hallottunk. Ezen érdemes lenne elgondolkodnia a hotel vezetőségének!
Aztán a második vacsoránál már nem volt semmi ilyen probléma. Akkor mindenből volt kellő választék és maguk az ételek ízletesek, kiadósak is voltak. Igaz másodszorra egy órával korábba mentünk le az étterembe.
A felszolgáló személyzet amúgy korrekt volt. Nem ők tehettek az első napi malőrről sem. Külön kiemelek egy személyt, akit Benedeknek hívnak. Egy fiatalemberről van szó, aki roppant készséges volt, sokat segített nekünk. Nagyon kellemesen el is tudtunk vele beszélgetni. Innen is üdvözöljük, ha valaki elolvassa ezt az írásunkat!
Aki wellnessezni szeretne, az ne ezt a hotelt válassza! Ugyanis arra minimális lehetőség van, és előre fel kell iratkozni. Mi így nem is tettünk arra kísérletet sem.
Hiszen alapvetően nem fürödni, hanem a csodás tájban gyönyörködni, túrázni, relaxálni mentünk. Ezeket pedig meg is tudtuk valósítani. Annyi a pazar látványosság a környéken, hogy két nap alatt mindenhova nem is jutottunk el. Ezért javaslom azoknak, akik szeretnék a környék összes nevezetességét, természeti kincsét bejárni, legalább 3-4 napra foglaljanak szállást!
Szóval összességében merem azért ajánlani a hotelt, de a kritikai megjegyzéseimet fenntartom. És nem ártó, hanem kifejezetten segítő szándékkal!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Cardoner Hotel további értékelései
2026.08.13a párjával
Kiváló
![]()
A Villa épületben laktunk, ott is lehetne az előtérben 2-3- om játékasztal . Az unokánk unatkozott kicsit , talàn egy- két kültéri játék , kis pálya ahol lehet focizni vagy kézilabdázni esetleg egy- két kondigép jó programlehetőség lenne! A szobánk ablakán nem volt szúnyogháló ez hiányzott a...
2026.07.01a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon szép környezetben, ízlésesen felújított szálloda a Cardoner. A szálloda parkja kellemes sétára, pihenésre ad lehetőséget. Van kinti szauna merülődézsával, kis tavacska vizeséssel. A szobák tiszták, rendezettek, jól felszereltek, csak egy kicsi hűtő hiányzik a szobából. A terasz a parkra...
2026.06.22a párjával
Kiváló
![]()
A hotel kikapcsolódáshoz,pihenéshez nagyon kiváló adottságokkal rendelkezik. Jellemző a tisztaság az épületen belül,a kert gondozott,sok növény teszi kellemessé a pihenést. A wellness megfelelő méretű.Néhány napernyő beszerzése jó lenne,mivel a hőségben mindenki az árnyékot kereste.Az ételek...
A Cardoner Hotel legnépszerűbb csomagjai
Cardoner kedvezményes ár félpanzióval
93.240 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
177.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony - teljes előrefizetéssel
177.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
291.060 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
323.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Pihenés Dobogókőn 15% kedvezménnyel
44.030 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Cardoner senior ár félpanzióval (1 éjtől)
46.620 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Szobaár előfizetési kedvezménnyel (1 éj)
46.620 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Cardoner lista ár félpanzióval (1 éj)
51.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
68.220 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között
75.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
99.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Korona Wellness Eger
129.802 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Két Korona Hotel Balatonszárszó
98.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval