Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sokszor egy pincéren múlik....

Kis Rigó Vendéglő PilisszentlászlóKis Rigó Vendéglő Pilisszentlászló a térképen

2017. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. május 10.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Először jártunk itt és a környezetben, a hangulatban, a ételekben és az ár-értékarányban nem is csalódtunk. De a kiszolgálásban annál inkább. Az asztalfoglalásnál a pincér nem tudott helyet mutatni - bár sok szabad asztal volt - mert elmondása szerint csoport fog érkezni. ( Kb egy órán belül nem érkezett.) " Keressük meg a főnököt (!!? ),aki valahol az udvaron van és ő majd megmondja leülhetünk-e!"
Miután a főnök engedélyével - miszerint bárhova leülhetünk - visszatértünk és leültünk csupán akkor kezdte el leszeni az előző vendégek terítékét és megteríteni számunkra. Az abroszon lévő hatalmas friss, nagyméretű nedvesség folttal nem foglalkozott, megterített és várta a rendelésünket.
A terítőt csupán ezt követően, kérésünkre cserélte ki.
Más probléma nem volt, de úgy gondolom ez a közjáték a vendéglő hírnevéhez méltatlan volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:

Kis Rigó Vendéglő további értékelései

2026.03.22egyedül
Szörnyű
Kirándulás után nagy reményekkel tértem be a Kis Rigó vendéglőbe. Nem egy komplikált, hanem egy jó bécsi szeletre vágytam. A délután kellős közepén óriási tumultus volt az étterem minden zegzugában. Bárkitől érdeklődtem szabad asztal után mindenki egy bizonyos pincérhez irányított akinél sor...
2026.03.12családjával
Szörnyű
Kirándulás után nagy reményekkel ültünk be a Kis Rigó Vendéglő-be a sok jó értékelés miatt (4,6 közel 3000 véleményből), de hatalmas csalódás lett. Rendeltem egy 6500 Ft-os baconbe tekert sertésszüzet édesburgonyával. Az egyetlen pozitívum az édesburgonya volt, az tényleg jó volt. A hús viszont...
2025.08.24gyerekekkel
Kiváló
Nagyon hangulatos hely és isteni finomak az ételek. A pincérek kedvesek, viccesek. El képesítő élmény volt.
Népszerű szállások a környéken
Patak Park Hotel Visegrád - Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Patak Park Hotel Visegrád
81.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Royal Club Hotel Visegrád - Senior ajánlat
Royal Club Hotel Visegrád
Kérd ajánlatunkat!
Portobello Hotel Esztergom - Előfoglalási akció
Portobello Hotel Esztergom
102.080 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval