Érdekes
2024. január 15.a párjával járt itt 45 Taron a templomnál lévő parkolóban hagytuk a kocsit és onnan a kék L és M jelzésen haladtunk, majd elértük az OKT-t és ezen tovább. Balra széles ösvény következett, vadkerítés és már el is értük az árkot. Izgatottan nézegettük hol tudunk lejutni, de kicsit feljebb sikerült és becsöppentünk a mesevilágba.
Lassan haladtunk a csúszos helyeken, mindenki fotózott és álmélkodott a természet szépségén. Gyönyörű volt, ki nem hagytam volna!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2024. január 9.egyedül járt itt 55 Lesznai Anna születésének 130. évfordulója alkalmából avatták fel a szobrát a Grassalkovich művelődési ház parkjában. A közelébe körtefát ültettek mely Anna kedvenc gyümölcse volt. A szobor bronzból készült és egész alakban ábrázolja az írónőt. De nem csak írt, hanem grafikus is volt, iparművész és költő.
Hagatéka a múzeumban tekinthető meg. A csodásan kidolgozott szobrot többször is körbe jártam, remekmű!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. január 9.egyedül járt itt 45Kívülről a színes csalogató szakács hatására bejjebb léptem a modern, tiszta helyiségbe. Még nem volt dél, csak én voltam vendég. Körülnéztem, tálcát vettem, majd a nagy választékból finom hurkát, céklát majd egy kávét fogyasztottam. Az ételek és a mosdó is rendben volt.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2024. január 2.a párjával járt itt 55 A Mátyás király sétányon lett felállítva ez a szép szoboregyüttes. A gazdagon díszített, jellegzetesen vállra vetett cifraszűrben, kampós végű pásztorbotjára támaszkodó, bajuszos juhász a hűséges pulikutyájával, és az egyik felvigyázott rackajuh is látható a pásztor lábánál.
A cifraszűr rojtos, magyaros mintákkal díszített és még címert is felfedezhetünk rajta. Csodás alkotás, többször körbejártam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. december 30.a párjával járt itt 45Decemberben nem szökik, de így is érdekes, szép látvány napközben is a park szökőkútja. Gondozott park, melyet mutatnak a most is tündöklő virágok. Mindig jó erre jönni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. december 30.a párjával járt itt 45A Mátyás király szállodából sétáltunk el a tóhoz mely közelében platánok sorakoznak. Nem lehet körbejárni, mert a hotelnél a strandnál is le van kerírve, így csak egy részén lehet járkálni, de a gyerekekre is gondoltak. Kacsák vidáman úszkáltak e decemberi csendes, nyugodt időben.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. december 29.a párjával járt itt 45 Központi helyen van a szálloda zárt parkolóval. A szoba jó méretű, kényelmes. A reggeli és vacsora nagyon választékos és finom. Ebédre jó leveseket kaptunk. A gyógykezeléseket is kaptuk minden nap, épületen belül. Szép volt a karácsonyi ünnepség és másnap a kedves ajándéknak is örültünk. Az egész szálloda ünnepi díszben és hangulatban volt.
A személyzet kedves, udvarias, értik a dolgukat. Nem volt jó A szoba szőnyege elég kopott volt. A karácsonyi vacsorához volt aki melegítőben jött, ami egyáltalán nem méltó az ünnephez. A dreszkódott kicsit szigorúbban kéne alkalmazni.
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. december 10.a párjával járt itt 55Évente többször járok erre, mert nem lehet megunni. Ma is itt jártunk. Napsütés ugyan nem volt, de rengeteg látnivaló volt így is e szép téli időben.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. december 2.barátokkal járt itt 55Újra a Lovasszínházban jártunk a Jégvarázs előadáson. Remek volt!!! Csodás díszletek, fergeteges zene és lovasprodukciók, attrakciók. Ez egy különleges színház, mindig öröm itt lenni!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. november 28.barátokkal járt itt 55Húhh! Ez gyerekeknek, felnőtteknek nagy élmény! Beléptünk meseországba és csak ámuldoztunk a sok-sok megvalósított ötleten, érdekességeken. Most Mikulás és Karácsonyi a hangulat, de a tulajdonos, mint mondta 3 havonként sok mindent változtatni fog, így később is érdemes lesz visszatérni. A kis büfé is kellemes.
Milyennek találod ezt az értékelést?
731 értékelés / 74 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
193 település / 20 oldalon