Kiemelkedvén a pusztulásból

Amit sokszor eléggé sajnálok, hogy az ittjartam népe nem kommunikál egymással soha, még a Facebook oldalon sem, mert hát kuka, na. Pedig az ilyen helyekről, mint például Miklósmajor, lenne mit. Na, akkor röviden nem a romvadászat a lényeg, hanem ez a kápolna, amit láttok. Ott áll a gazosban, a semmiben, a posztapokaliptikus romok közepén, de büszkén ott áll. Még ha kilopták is belőle a harangot. Körülötte enyészet, pusztulás, dúlás és romok, de ő ott áll. A közvetlen környéke egy kicsit karban van tartva, a túlélők, elszármazottak időnként összegyűlnek a helyen. Olykor búcsújárás indul a rábakecöli templomtől, és kijön idáig. Ez egy elhagyott világ. Két, viszonylag forgalmas országú között terül el, A majort a területet bérlő Esterházy család alapította 1886-ban. Egy szinte teljes mezőgazdasági vertikumot alakítottak ki a környéken (Aranyos-majorral és Szúnyog-majorral együtt), ahová a cselédeiket és béreseiket telepítették le. A majorban élő cselédek számára egy kis kőkápolnát is építettek 1875-ben (Szűz Mária neve tiszteletére). A késői évtizedekben, a szocializmus időszakában a területen egy határőrlaktanya is helyet kapott, amely a nyugati határszakasz védelmét látta el. Szóval egyszer aztán végeszakadt mindennek, volt egy utolsó dudaszó a munkahelyen, mindenki felállt, otthagyott mindent, széket, bútort, számítógépet, műszaki berendezést, irodát, iratokat és elment. Azóta a szél tallóz, a tél meg a nyár, a vandálok, fémtolvajok, szórakozásból pusztítók, katasztrófaturisták, bámészkodók, szörnyülködők meg én is. Hatalmas terület. Hogy ki mit lát ki ebből, kinek miért érdekes ez, az meg egyéni ízlés kérdése. Nem a romokat ötösöztem le, hanem a hely bizarrságát, különlegességét, érdekességét. Olyan kaland, élmény, amivel egy napot is el tudsz tölteni, ha akarsz.