A szabadság felkent helye

Mivel Szombathelyen nőttem fel, szögesdrótok, határzár, aknazár, határőrök árnyékában, azt hiszem, én tudom csak igazán értékelni a határok megszűnésének jelentőségét. Fél éltem során el sem hittem, hogy valaha véget ér ez az átok, áram, rakéták, géppisztolyok fenyegető világa, hát persze, hogy én mentem el a magyar-osztrák-szlovén hármashatárra is meghatódni, a páneurópai piknik színhelyére is, meg most a rajkai hármashatárra is. Sokáig hittük, hogy ilyen lesz a jövő, így marad ez, amíg egy új emberszörnyeteg megint kerítéseket nem kezdett el húzni a déli határvonalra... de északra, nyugatra még szabad, még együtt lehetünk a többiekkel akadályok nélkül. Most áprilisban rettentő fagyos szél fújt a síkon, amikor kimentünk a nevezetes helyre. Ki számított erre? De sebaj, fő az, hogy megvan még, nem egyenruhás tahók masíroznak árkok és homoksávok kétoldalán, hanem szabadon futok én egyedül a széllel, körbeszaladhatom az asztalt, amire három ország címerét applikálták oda, megnézhetem a szobrokat, amiket három ország művészei alkottak és amik az összetartozásunkat jelképezik. Egy normális világban nem lövészárkok vannak, hanem poharak az emberek kezében, amivel koccintani lehet, kölcsönösen üdvözölni másokat.