Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nagy ívben elkerülendő...

Hotel Révfülöp RévfülöpHotel Révfülöp Révfülöp a térképen

Szörnyű 2014. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. július 16.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Sajnos nincsenek jó tapasztalataim a Hotel Révfülöpről...
Csupán 2 pozitívumot tudok róla elmondani. a recepciós srác próbált segítőkész, "jófej" lenni, illetve szép volt a kilátás a szobánkból a Fülöp hegyre és a kilátóra...
Ezen kívül azonban sajnos semmi jót nem tudok a szállodára mondani.
Amikor megérkeztünk és bejelentkeztünk, közölték velünk, hogy a szobát amibe eredetileg kerültünk volna az előző lakók szétverték, most romeltakarítás folyik, viszont azt a szobát amit végül kapunk majd, azt is takarítják még, ezért várni kellene egy kicsit.. Hát jó, akkor várunk... leültünk a hallban, ahol koszos és szakadt fotelek fogadtak, és csak vártunk és vártunk és vártunk, közben jöttek újabb vendégek is akiknek várniuk kellett...a kis várakozásból végül 1,5 óra lett, amikor jött a recepciós, hogy elnézést kér a kellemetlenségekért és hogy mindenkit meghív egy italra a szálló büféjéből. ez után elment még egy kicsit, majd nem sokára vissza, hogy kész a szobánk.
Csomagokkal felpakolva felgyalogoltunk a 4.-ik emeletre, mert hogy lift az van de hol működik hol nem. Ekkor épp nem..
Amikor odaértünk a szobához még akkor hoztak nekünk ágyneműt- 4 ágyas szobába, kettőnknek 1 nagypárnát, 1 kispárnát,2 takarót meg olyan lepedőket amit konyharuhának se használnék.. ezeket pedig két külön ágyra ágyaztak meg. de még ez lenne a legkevesebb, vittünk saját lepedőt, az ágyakat meg összetoltuk de a többire ami a szobában fogadott azt gondolom nincs mentség...
A falak koszosak, repedezettek, a szőnyeg foltos, koszos, szemetes, a fürdőszobában állt a víz (egy hét alatt amíg ott voltunk se száradt fel teljesen), az ágyak leszakadva, a zuhanykabin szétesik, a mosdó csap olyan állapotban volt, hogy abból nem mertünk csak kezet mosni. fogmosáshoz, mosakodáshoz és kávé készítéshez is inkább palackos ásványvizet használtunk, a hűtő koszos és csupa rozsda ebben is csak bezacskózva lehet tárolni a dolgokat, szobában a lámpabura tele halott rovarokkal, az erkély is koszos, a mi szobánk és az egyik szomszéd szoba között nem volt meg a válasz üvegfal a két szoba osztozott 1 kerti széken, a korlát üveglap rögzítő csavarjai hiányoztak néhány szobán keresztül, így ha fújt a szél mozgott az egész..
Mindenhol kosz, kosz és kosz.. csak tudnám akkor mire vártunk 1,5 órát?
A szobából menekülni akartunk, gondoltuk lemegyünk a szálló saját strandjára csobbanni egyet (mert hogy ÁLLÍTÓLAG van neki..)
Az folyosókon nagy halomban a szennyes és a különböző bútor darabok..
Az udvar is borzalmas.. tele cigi csikkel, üdítős dobozokkal, szeméttel, a napozó ágyakon vastagon a kosz, a strandjuk meg annyiból áll, hogy van egy kicsi összetákolt stég szerűségből be lehet ugrálni a gaz és a nádas közé.. ezt látva meg se próbáltunk bemenni itt a vízbe. Szerencsére pár méterre ott volt a Szigeti strand, ahol rendezett körülmények közt lehet fürödni.
Éjszaka vizes pólóban aludtunk(vagy is csak aludtunk volna) ugyanis sem az ablakokat sem az erkély ajtót nem lehet nyitva hagyni szúnyogháló hiánya miatt, így viszont nagyon meleg volt. Másrészt első 2 éjszaka nem is aludtunk, ugyanis a különféle repülő és mászó rovarok (pl. fülbemászó, szárnyas hangya stb..) irtásával voltunk elfoglalva.... és még lehetne sorolni a gondokat amik felmerültek és sajnos nem volt egyedi a problémánk. Beszéltünk vendégtársakkal, pl. egy tanárnővel aki diákcsoporttal volt, ők 10-en voltak egy szobában, ennyi emberre jutott 1 fürdő, az összes ágy leszakadva és kosz, egy másik hölgy pedig a pók sokaságra panaszkodott, ráadásul elmondása szerint allergiás is a csípésükre...
Természetesen tisztában voltunk vele, hogy ez egy Retro szálloda, nem is vártunk luxust de úgy gondolom a tisztaság és a rendezett környezet alap lenne..
Nem tudom nyugodt szívvel ajánlani senkinek!
ja és még valami, az állítólag szétvert szobát, amit kaptunk volta a végül kapott szoba "elkészülte" előtt pár perccel adták át egy anyukának és a kislányának..:P
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos

Hotel Révfülöp további értékelései

2018.09.22csoporttal
Kiváló
Egy kis egyesület tagjaival nyaraltunk Révfülöpön.A csapat nagy része gyermek volt,nagycsaládosok és nem nagy igényekkel.Indulás előtt termésetesen felkerestük a szállást körbenéztünk informálódtunk.Aztán olvastunk pár hozzászólást és mindig jeleztük a veztőség felé mit olvastunk és mindig azt a...
2018.07.06csoporttal
Szörnyű
A hely kritikán aluli. Táborral érkeztünk, és előre leadtuk kinek milyen ételallergiája van (laktóz, vega...stb.). Első nap közölték, hogy sajnos nem tudnak enni adni az allergiásoknak, mert nem készültek. (És az a nap is ki volt fizetve!!) A laktóz/vega étel szinte minden nap üres, íztelen penne...
2014.07.24gyerekekkel
Szörnyű
Mivel azt írták, hogy kisgyermekes családoknak ajánlják és közvetlen strandjuk van, és tévé is van a szobákban, bátran belevágtunk, mivel van egy 4 éves kislányunk és egy 7 hónapos kisfiunk. Július 12.-én neki is vágtunk, Pestről, Bőröndökkel, babakocsival. Sajnos elsőre nem ismertük meg a...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Balatontourist Napfény Kemping Révfülöp - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
04.26-10.06.
Balatontourist Napfény Kemping Révfülöp
26.500 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Aqua Hévíz - Wellness élmények all inclusive ellátással, előfoglalással
Wellness élmények all inclusive ellátással, előfoglalással
2024.12.23-ig
Ensana Thermal Aqua Hévíz
91.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től all inclusive ellátással