Mi legyen a sorsa?

Ez egy használt, lelakott, de mégis működő, romos meg funkcionális kastély. Mindez együtt. Tekintélyes gazdasági központ volt valaha, végigjárta a kastélyok útját-sorsát, aztán csak lesz valami vele, láttuk már sokszor, hogy egészségügyi vagy szociális intézményként funkcionál egy ilyen épület. Nagyságrendileg más a végkifejlet, ha megkap egy ilyen kastélyt valami államközeli cimbora, aztán EU-s pénzből kitatarozza, majd egyedül lakja a családjával az 50 szobát, mert ő milyen hasznos ember. Más eset,. ha végső pihenésként odaviszünk inkább egy parkkal ellátott intézménybe 50-100 öreget és ott sétálgathatnak a fák alatt. De akkor ki tatarozza a házat és miből? Mert erre nincs. És akkor itt van ez a ház, viseli a hajdani zömök eleganciát, besétáltam hát az intézménybe és elvegyültem a nénik meg a nővérek között. Pár ravasz szó és körmondat után rátértem, hogy akkor én itt alaposabban megnézném ezt a történelmi épületet. Vita tört ki, hogy szabad-e, ki a fene vagyok, miért akarok én itt bármit is, fényképezni, azt aztán végleg nem, nemcsak öreget, de a falat sem! De én is profi öregotthonos vagyok, nem is ért felkészületlenül a dolog, pár éve az ország nagy kórházait jártam a TASZ (Társaság a szabadságjogokért) megbízásából, hogy bizonyos fotókat készítsek a fertőtlenítő eszközökről és hiába próbálták megtiltani, a TASZ bebizonyította, hogy jogunk van hozzá. Szóval, de, igen, szabad. Ha az épületet akarom, akkor igen, Idős emberekkel meg nem szeretnék visszaélni. Őket nem. Szóval megegyeztünk az al- meg főnővérkékkel, és akkor bebotorkáltam a területet. Érdekes, hogy sok helyen milyen pusztult kívülről a ház... mint a mostani lakói. De valami azért maradt a régi büszkeségből, még ha az ablakokban ágytálak szellőznek is. Van egy imaház a kertben, amit egy jólelkű helyi férfi épített, nem kápolna, templom, meg semmi sallang, csak az egyedüllevés. a búcsúzás magányát biztosítja. Talán idejár titkon éjszaka a kastély is.