Azért ide kijár egy nagy dicséret

Itt találtam az ittjartamon a címszót, nem volt róla se kép, se hang. Hát már csak elmegy az ember megnézni, hogy mi is ez? Helyiek lelkesen útbaigazítanak, oda is megyek, hát persze, hogy nincs ott senki. Na jó, mondjuk nem képzeltem, hogy egy dolgozó éjjel-nappal ott ül és azt várja, hogy Ugor felhasználó mikor méltóztatik errejárni... Hát, most mi legyen? Aztán jött egy amolyan postásféle ember pár ajtóval odább, ajtóban diskurált a háziasszonnyal, én meg lecsaptam rájuk, hogy hopp, tudnak-e segíteni? A nő készségesen a telefonjáért nyúlt és máris hívta illetékest, aki visszakérdezett, hogy ki ez, mi ez, mit keres itt, mondtam talán, hogy nem palesztin terrorista, csak egy őszintén érdeklődő öreg muksó. A távoli nő üzente, hogy ne mozduljak, kocsiba vágja magát és jön! És így is lett. Végtelenül kedves, szeretnivaló "háziasszonyom" kinyitogatta a kiállítótermeket, és közben sokat mesélt is mindenről, Sárosdról, a közösségről, az együttmunkálkodás öröméről. Ez nem egy hagyományos múzeum, ez egy lelkes csapatszellem terméke, vannak itt fafaragók, fémmegművelők, varrók, hímzők, könyvszobor-készítők, patkolók és tojáspatkolók, tojáscsipkézők, óriásszobrok, házmodellek készítői gyufásdobozból vagy gyufaszálból... ez is olyan hely, hogy akármeddig ellennél itt, ha nem kéne mindig továbbmenni. Mindenesetre példaértékű mintája egy közösség kialakulásának, ápolásának.