Szörnyű 2019. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. augusztus 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ez a hely életem egyik legrosszabb étterme volt... Mikor beültünk már gyanús volt, hogy az úgynevezett pincérek össze-vissza szaladgálnak, mint pók a falon.. Kisvártatva megjött egy fiúcska, aki felvette az italrendelést, és mondtuk neki, hogy mi már ételt is választottunk, szeretnénk megrendelni, erre ő azt válaszolta, azt majd csak később adhatjuk le. Már másfél órája vártuk az ételt, mikor láttuk, hogy az általunk megrendelt ételt egy másik asztalhoz viszik ki, akik ugyan hasonlót rendeltek, de ők jóval később érkeztek... Mikor ezt jeleztük a pincérnek, azt mondta utána néz, de láttam, hogy nincs a helyzet magaslatán... Ekkora már nagyon éhesek voltak a gyerekek... 20 perc múlva megérkezett a rendelésünk... Szénné égetett hús, agyonsózott étel... Minősíthetetlen... a rendelt ételből lemaradt a hozzá járó saláta, amit jeleztem ugyan, de azt a választ kaptam a felháborodott pincértől, hogy napok óta telt ház van (közel sem úgy tűnt) és különben is majd megkapom a salátámat... Ami később kiderült, hogy már elfogyott így nem tudták kihozni... Soha többé nem tenném be a lábam ebbe az étterembe, tragikomédiának is rossz volt, amit átéltünk.
A pataki vár látogatása után a környéken ezt az egy "éttermet" találtuk. Rossz döntés volt ide betérni. Igénytelen, koszos kerthelyiség, ahova a konyha ablaka nyílik. Míg az ételre vártunk, hallottuk ahogy a konyha személyzete hangos zenére viháncol és énekel. Csirkemell csíkokat kértem...
A városban járva véletlenül fedeztuk fel ezt a macskamániás helyet. Az udvaron is élő és dísz macskák fogadják a vendégeket. A belső helyiség szintén. Azért az étel és ital kínálat is kiváló.