Kiváló 2025. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. december 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az értékelést nőként írom a párom neve alatt. A szobákban/erkélyen sokkal több fürdőruha-, törölköző- és köntös-szárító alkalmatosságra lenne szükség. A wellnessben nekem furcsa volt, hogy a medencéknél “sorba kellett állni”, hogy a vízsugárhoz jussunk. De értem, hogy nem működhetnek állandóan. Ami jobban zavart, hogy a szaunában teljesen le kell vetkőzni, ami megszokott és van is értelme, én azonban mégsem vágynék koedukált izzadásra, mert tapasztalat alapján több férfi vendég a meztelenséget egészen szabadon értelmezte. Ez engem taszított inkább. Erre is lehetne szabály, pl a lepedő használata a test köré tekerve. Valamint talán szerencsés lenne alsó korhatár meghúzása gyermekek esetében is, lévén ez egy gyógyszálló, ahova az emberek többsége pihenni, (gyógyulni) megy, és nem feltétlen úgy képzeli el a medencézést, hogy körülötte családok hangoskodnak vagy babák pelenkában pancsolnak. Túlélhető mindez, de nem volt kifogástalan az élmény.
A szállodában és a kapcsolt wellness részlegben évente 2-3 alkalommal pihenünk ill. regenerálódunk 6 éve. Ez már eleve beszédes, ami az értékelésünk pontszámaiban is megjelenik. Szeretjük a kisvárosi környezetet, a hotel-étterem-wellness tisztaságát, mindhárom barátságos, szolgálatkész...
5 nap/4 éjszakát töltöttünk a szállodában és jól éreztük magunkat. Sajnos történt egy malőr a belépéskor mert a belépő kártyán nem a saját nevem szerepelt, a keresztnévnél volt eltérés és ezt már csak akkor vettem észre mikor felértünk a szobába. Később a keresztnevet kijavították a recepción...
Bár kiírva láttam ,de senkit nem zavar a wellness részlegen az ágyak lefoglalása (fürdőköpeny ,törölköző) Ott tartózkodásunk alatt a legtöbb ténylegesen használt ágy 6 db volt !Biztos későn keltünk. Matek gyengeségem miatt nem feltételezem hogy valami nincs rendben ,de a medencékben úszkálo...