A történelem a kor szolgálatában

A környék évszázadokig a Széchenyi családé volt, ezt a kastélyt meg az első világháború előtt építették. A történetét nem írom le, akit érdekel elolvassa, egyébként meg itt a személyes élményekről szól ez a weboldal, nem a valahonnan kimásolt cuccokról. Szóval, ha Segesden jársz, persze, hogy a kastély is... na, de kastélyt betámadni néha könnyű, néha nem, ez például egy viszonylag zárt intézmény, értelmi fogyatékosok, demensek, függők lakják. Szóval érthető okokból nem egy laza turistalátványosság. El is akart hajtani a portán a nő a búsba, nem lehet belépni, fényképezni meg pláne nem, na, itt ilyen nincs, szigorún meg van tiltva. Hát de én meg nem ilyen gyerek vagyok, nem ilyen fából faragtak. Egy Széchenyi kastélyt azért csak megnéznék, ha éppen erre járok... aztán kijött egy valamilyen hatalommal rendelkező úr is, nem, nem lehet, csak szigorúan engedéllyel. Na de akkor hajrá, ide nekem az igazgatónőt, a helyettesét, vagy bárkit! Kérünk engedélyt. Hát most nincs ez sem, meg az sem. De, legyen, valaki, felelős személy csak legyen már, a manó rúgja szét a mindenét... Na, így aztán meg is egyeztünk, rendben, kertbe bemehetünk, csodálkozni szabad. Ok, pár fényképet is szabad, ember ne legyen rajta! Ez csak természetes, ez alap, civilizáltak vagyunk. Aztán be is mehettünk a házba, egy kedves hölgy körülvezetett minket, háááát... az valami csoda! Megesküdtünk, hogy bent nincs fénykép, be is tartottam, de tátott szájjal csodálkoztam végig, ujjongtam és lelkendeztem. Azok a faragott lépcsők! Áááá, gyönyörű! A plafon az ebédlőben, húú, mit is mondhatnék, milyen jelzőket használhatok. Meseszép! Kint aztán körülsétáltuk az épületet, nézd meg, milyen élmény! Az építészet mesterei álmodták, valósították meg... hálásan köszönöm az élményt, de hát ezért jár az ember kirándulni, nem azért, hogy beszlopáljon egy kocsmában....