Átlagos 2016. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. március 27.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A személyzet kevés! Ebből adódóan minden lassú, vagy elmarad, vagy nem is akarták az ígéreteket betartani.A szálloda szép, de lélektelen. Nem jut idő a vendégre. 4 napot töltöttünk a hotelben az egész családdal (3 szobánk volt)és minden napra jutott valami kis (néha nagyobb is) bosszúság. Évente többször megyünk lányaim családjával együtt kikapcsolódni, de ez sajnos az utóbbi idők legrosszabb pihenése volt. Férjem a 2. napon már inkább hazament volna. Példák: egy ebéd felszolgálása 8 főre, kb. 1 óra, szakadt köntös a szobában, italfogyasztás majdnem 2 ezer forinttal túlszámlázva, törölközőnket valaki elvitte stb. Természetesen mindenért szóltunk-mert ugye nem utólag kell írogatni a különböző fórumra- és mindent javítottak is, de ezek olyan dolgok, hogy a vendég nem szívesen szembesül ilyenekkel egy 4 csillagos szállodában, ami ráadásul elnyerte 2015-ben az év szállodája díjat. A fürdő hideg, a szaunák közül csak 1 működik, az is csak 45 fokon, fodrász nincs, pedig minden napra ki van írva, vízi torna nincs, pedig kedd-csütörtökre ki van írva stb. Ezek után mi biztos, hogy többet nem megyünk ide és az ismerősöknek sem ajánljuk. Ennyi pénzért nem is kevés szálloda, sokkal több odafigyeléssel biztosítja vendégei pihenését.
Az etkezes sokszinu volt, a reggeli es a vacsora is boseges kinalattal rendelkezett. A szoba tiszta volt. Sajnos a natrac nagyon kenyelmetlen volt, a szobaban nagyon meleg volt, egyeni hofok szabalyozasra nem volt lehetoseg, folyamatosan szelloztetni kellett, nagyon sajnalatos, hogy a jelenlegi...
5 éve és idén voltunk újra. Fejlesztés nem történt, a fürdőben a fugák állapota hagyott kivetnivalót. Nagyszobában nincs nyitható ablak, tv csatorna kiosztásban gyerekeknek nincs műsorválasztási lehetőség. Nagycsaládosokra az étteremben se nagyon gondoltak, tele van 4-es asztalokkal, újraterítés...