Jó
2016. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 10.Ajánlom a helyet másoknak is!
A közelmúltban alkalmam volt barátnőmmel két éjszakát eltölteni a kastélyszállóban. Távolsága a fővárostól alig 130 km, java része az M6 autópályán, majd a 61-s úton Simontornyáig.A kastély impozáns épületét könnyen megtaláltuk. A jó reklám (szépen fényképezett képek)alaposan felcsigázták érdeklődésünket.
A fő épületben, az első emeleten kaptunk standard szobát, ami pici csalódást okozott, mivel -a külső napsütés ellenére- sötétnek találtuk.Ezt az érzést a bútorok sötét barna színe még fokozta is.Ruháink elhelyezésekor megállapítottuk, hogy a szekrények belseje-legalább a mi szobánkban-felújításra szorul.Hiányoltuk a francia ágyat, ugyanis a két összetolt ágy rendszeresen szétcsúszott.A fürdőszoba jól felszerelt, zuhanyzós, de a tükör viszonylag kicsi és túl közel van a mosdókagylóhoz, így itt a hagyományos borotválkozás művészet. Később megtudtuk, hogy a berendezést, vagy annak jelentős részét Kelet-Ázsiából hozták hajón, ami persze nem csökkenti az esztétikai élményt. Az egyik tulajdonos ugyanis vietnámi származású.
Az épület nem olyan régi, mint hinnénk, szecessziós stílusú, viszont az előkert nem igazán francia park, de azért nagyon szép, akárcsak az egész komplexumot körülvevő több hektáros gondozott terület.Egyes ablakokból jó rálátás nyílik a környező dombokra, szépen művelt területekre.
Ellátásunk minden szempontból kiváló volt. Az étkezés bőséges reggelivel indult és a félpanzióra tekintettel 3 fogásos vacsorával(előtte levessel) zárult. Többen ebédeltek is, mi viszont nem akartuk a napunkat az étteremben tölteni, kocsiba ültünk és a környéket is megnéztük Simontornyán kívül az ozorai várat.
A kastély környékén szőlőskert is van, ahonnan a saját előállítású borok alapanyagát biztosítják és az étteremben a vacsorához nagy hozzáértést mutatva kínálják. Mi a vöröset és a fehéret egyaránt megkóstoltuk.Szép színű, kellemes illatú és jó ízű boraik vannak, amit meg is lehet vásárolni.
A mi közel 3 napunk szép időben telt, mégis órákat szántunk a wellness részleg megismerésére.Kipróbáltunk egy viszonylag nagy méretű, az épületen belül lévő úszómedencét, aminek a vize kissé hideg. Talán ezért ott kevesebben vannak. Csábító viszont a sokkal kisebb meleg vizű medence pezsgő vízzel. Aki nem ismeri az ilyesmit, annak is felkelti az érdeklődését a finn szauna, az infra szauna, valamint az aroma szoba.Ezek jótékony hatásáról néhány mondatos tájékoztatót is kaptunk. Igény szerint lehetőség van masszázsra is. A medencéből a nyitható üvegfalon keresztül jól látható a koktél terasz, ahonnan gyönyörű a kilátás és nyáron jól lehet napozni.
A közösségi terek kialakítása igényes, az ottani bútorzat 18. század végi távol-keleti hangulatot idéz. Mindenütt szabad internet elérhetőség van.
A személyzet nagyon kedves. Külön említésre méltó a recepciós Zsuzsa, a vacsorát felszolgáló bajuszos fiatal pincér-aki borászati ismereteit is megcsillantotta-, valamint az utolsó napon rólunk több képet is készítő Olga kedvessége.
Összességében a Fried kastélyszállóban nagyon könnyű 2 éjszakát eltölteni, akár egy hetet is. Több időnek inkább az anyagiak szabnak korlátot. Mi szívesen visszatérnénk, már a jövő héten is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Fried Kastély Hotel további értékelései
2026.08.08a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon szèp, tiszta, elegáns a kastèly hotel, nagy parkkal. Csöndes, madárcsicsergős. A standard szoba egy kicsit szűkös, de az is szèp, pici hűtővel. A reggeli ès vacsora finom, változatos (2 nap alatt) és bősèges volt. A szemèlyzet nagyon kedves, barátságos ès...
2026.07.22a párjával
Kiváló
![]()
Az első emelet 25 -ős szobában a WIFI egyszerüen foghatattlan. Az értesítéseim elolvasásához ki kellett menni a lépcsöház melletti társalgóhoz és itt tökéletessen müködött. Nem állt le, nem akadozot. A szobánkban a bejelentkezést a FRIED IRODÁT adta melynek a jelszava ismeretlen volt. A Recepcion...
2026.07.20a párjával
Jó
![]()
szép csendes hely. A személyzet kedves, figyelmes. A reggelinél a pékáru finom, változatos, ízletes. A felvágottakból lehetne nagyobb a választék, pl. kőrözött, krémek. A vacsoránál a savanyú féle is lehete változatosabb. Kár , hogy a szökőkutak nem működnek. A park szépen rendben tartott. A...
A Fried Kastély Hotel legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat
70.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Halloweeni kastélyélmény
75.981 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Halloweeni kastélyélmény - teljes előrefizetéssel
75.981 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szüreti hétvége
81.282 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szent István-napi Pihenés - teljes előrefizetéssel
87.467 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - Ünnepi hétvége
88.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szüreti hétvége 2.0
88.350 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szent István-napi Pihenés
89.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
114.855 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony - teljes előrefizetéssel
132.525 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
139.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - Ünnepi hétvége - teljes előrefizetéssel
123.234 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
221.122 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
232.760 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Vissza nem térítendő ár félpanzióval (1 éjtől)
37.050 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
39.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
85.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
55.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel