Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kiábrándító

Borharapó - Ristorante Rustica Étterem, Borozó SiófokBorharapó - Ristorante Rustica Étterem, Borozó Siófok a térképen

Szörnyű 2018. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. július 23.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A hely kívülről hangulatosnak tűnt a kis kockás abroszokkal, árnyékot adó nagy fákkal. Ez azonban ki is merítette az étteremmel kapcsolatos összes pozitívumot. Négyen ültünk be vacsorázni. Az első problémánk rögtön az ital rendelésnél adódott, miután Colát kértünk, kérdeztük a pincért, hogy üveges Cola van vagy gépi, jelezte, hogy van mindkettő, így az üvegeset választottuk. Nem sikerült, kaptunk 3 pohár gépi Cola-t. Az én üveges Tonic-om rendben volt. Rendeltünk egy fokhagymakrém levest cipóban...hát az ár-érték arány hagyott némi kivetnivalót maga után. 1100 Ft "jóindulattal" 2 merőkanál levesért??? A főételekről annyit, hogy már eleve hidegen és meglepően gyorsan érkeztek. A cigánypecsenye inkább párolt húsra, mint sült húsra emlékeztetett és tartalmazott egy kisebb darab csirkehúst is. A kétszemélyes tálon lévő 2db saslik tartalmazott 1-1 csirkecafatra emlékeztető húsdarabot, amelyek közül az egyik nyers!!! volt, valamint 1-1 fej hagymát. Ezzel ki is merült a saslik fogalma. A tálon lévő rántott sajt hideg volt, mint minden más. Miután hosszasan üldögéltünk a megmaradt "ételek" fölött, megkérdezték, hogy esetleg kérünk-e még valamit, ekkor jeleztük, hogy miért is nem fogyott el minden és hogy az egyik "saslik" nyers volt. Ezt meg is magyarázták, hogy miért!!! Még mielőtt fizettünk volna kihoztak fájdalomdíjként 4 pálinkát!! A két felnőtt és két gyermek részére, hmmm??? Ezért a "jól" sikerült vacsoráért, még 1200 Ft szervízdíjat is felszámoltak. Abban biztos vagyok, hogy ide többet nem megyünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:Átlagos

Borharapó - Ristorante Rustica Étterem, Borozó további értékelései

2018.02.18a párjával
Átlagos
Ez az étterem szintén nem nyerte el a tetszésünket Siófokon. (Volt amelyik igen.) Párommal tavaly augusztusban voltunk itt, de mind a ketten megjegyeztük,hogy nem lesz a kedvenc helye egyikünknek sem,és kihagyjuk ha Siófokra tévedünk majd. A kiszolgálás tényleg csapnivaló. Az idősebb bajuszos úr...
2017.08.16barátokkal
Szörnyű
A hely hangulatosnak ígérkezett, andalító háttér zenével. Érkezésünk után nem sokkal, az ital rendelés is nehézségekbe ütközött. Pincérünk nem értette meg, hogy a 7 főből, 1 nem kér italt, azért nem jön össze sehogy sem a 7. 5 perc értetlenség után, végül engedtünk kínalmának, és rendelt...
2017.08.05a párjával
Szörnyű
A hely nagyon hangulatos, de a kiszolgálás borzalmas. Az idősebb bajszos pincér szolgált fel minket siralmas szinvonalban. Mindenen forgatta a szemet, egyáltalán nem volt rugalmas, se udvarias. A pincérek karomkodnak a háttérben az egyedüli udvarias és aranyos pincer a szőke hölgy volt. Az italok...
Népszerű szállások a környéken
Villa 55 & Pool Siófok - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
2024.09.20-ig
Villa 55 & Pool Siófok
60.000 Ft / 6 fő / éj-től ellátás nélkül
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Téli-tavaszi nyugdíjas ajánlat
Téli-tavaszi nyugdíjas ajánlat
2024.05.17-ig
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval