Kiváló 2015. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. május 25.
Ajánlom a helyet másoknak is!
2015 májusban, pünkösdkor családommal itt jártunk
Siroki várba tettünk kirándulást a családommal, gyerekkel és elindultunk hazafelé találtunk egy nagyon szép, igényes éttermet. Bementünk ide, kértünk inni és ennivalót is, gyorsan kiszolgáltak bennünket, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Sőt a pincér még a közeli látnivalókat is elmondta nekünk, azaz mit lenne esetleg még érdemes megnézni mielőtt hazaindulunk, ez nagyon tetszett nekünk.... Néhányat ami útba esett meg is néztünk. A megrendelés után az ételeket gyorsan megkaptuk, ami nagyon finom és bőséges volt. Minden benne volt, aminek benne kell lennie:-) A gyerekek is jól érezték magukat, tudtak az udvaron játszani. Ha legközelebb erre járunk, akkor biztosan bemegyünk hiszen teljesen meg vagyunk elégedve a szolgáltatással, mindenkinek csak ajánlani tudom!!!
A barátnőmmel ebédelni tértünk be, mert kívülről egészen hangulatosnak tűnt és a hely elhelyezkedése miatt is reméltük, hogy kellemes élmény lesz. Sajnos már az elején éreztük, hogy nem ez lesz az a hely, ahová szívesen visszatérünk. A kiszolgálás ugyan udvarias volt, de az ételek sajnos...
Sajnos ez az étterem hatalmas csalódás volt számomra. Már az érkezés pillanatában érezhető volt, hogy valami nincs rendben, hiszen a hely teljesen üres volt, ami egy falusi étteremnél is szokatlan, főleg ebédidőben. A hangulat nyomasztó volt, és egyáltalán nem idézte meg azt a kellemes, otthonos...