Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Látni a Fertő-tavat is

Sörházdombi Kilátó SopronSörházdombi Kilátó Sopron a térképen

Érdekes 2022. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2022. július 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Sopron környékén, a Lővérekben több kilátó is magasodik. Mi ezek közül a jó megközelíthetősége miatt választottuk éppen a Sörházdombit. Úgy is mondhatnám, hogy ez tényleg a lusták, avagy kényelmesek egyik célpontja lehet, hiszen az autós parkolótól kb. 50-60 métert kellett csak a lankákon felsétálni. Persze, aki akar, gyalogolhat többet is, a Lővrekben lévő szállodákból kellemes túrával lehet ide eljutni. Autóval a Lővér-körútról kellett lekanyarodni, tábla jelezte az irányt. A kilátó fából épült, a kb. 300 méter magas Sörház-domb tetején található.
Korábbi gloriette helyére 1968-ban épült ide a kilátó, amelyet 2006-ban a helyi erdőgazdaság és a városszépítő egyesület újított meg. A kilátó lábánál van két faasztal padokkal. Kalandvágyóknak írom, hogy éjjel-nappal látogatható, nem zárják le éjszaka sem.
A kilátóponton határozottan érezni az építmény kilengését már enyhén szellős időben is.
Örömmel fedeztük fel a szállásunkat és a Fertő-tavat is a kilátóból. Szép fenyveserdő veszi körbe a kilátót.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (9)
Sörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - EgyébSörházdombi Kilátó Sopron - Egyéb

Sörházdombi Kilátó további értékelései

2025.06.27a párjával
Kihagyhatatlan
Esti sétánk alkalmával indultunk nem is annyira célirányosan, majd egyszer csak utunkba került a kilátó. Megmásztuk, nézelődtünk, megérte. Nagyon szép a kilátás innen is, mint a Károly-kilátóból, de ez valahogy mégis más. A fa szerkezet stabil, mégis kicsit furcsa érzése van az embernek......
2024.08.26családjával
Kihagyhatatlan
Valóban az egyik legkényelmesebben megközelíthető kilátó Sopronban. A Lővér Uszoda mögött magasodik, kb. 5 perc alatt kényelmesen elérhető gyalog az uszoda, vagy a Lővér körút irányából is. Ha autóval mennél, mindkét helyen van parkoló. Az útvonalat táblák jelzik, így nem lehet eltéveszteni. Ha...
2023.10.15barátokkal
Érdekes
Mondhatnám, hogy az ittjartam alapján jutottam ide, mert innen tudtam, hogy itt van, de ezt nem én választottam. Jó cimbora, helyi erő, aki, miután megnéztük a Taródi várat, hát átkalauzolt ide. Műszaki ember lévén jó néhány információt adott az ívelt, ragasztott oldaltartókról, és miután az...
Népszerű szállások a környéken
Civitas Hotel Sopron - Október 23. - teljes előrefizetéssel
Civitas Hotel Sopron
77.785 Ft / 2 fő / 3 éjtől reggelivel
Hunguest Bük Bük, Bükfürd? - Pihenés fürdőbelépővel
Hunguest Bük Bük, Bükfürd?
146.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürd? - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
70.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval