Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kellemes három nap

Hotel Civitas SopronHotel Civitas Sopron a térképen

2013. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. május 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Csomagajánlat alapján töltöttünk 3 éjszakát a Civitasban. A tiszta ötös minősítést csupán pár apróság akadályozta meg:
- a wifi a szobában nem működött. Bár a személyzet szerint ez a internetszolgáltatónak róható fel - ua-nak a szolgáltatónak ügyfeleként mondhatom - ha így is volt, a szolgáltató a szálló panaszára ezt 1-2 nap alatt orvosolta volna.
- "bőséges büféreggeli": hétköznap voltunk, az első két nap csak nagyon kevés vendég lehetett. Vsz. ennek okán minimális, nem túl igényes felvágott és péksütemény választék (3-3-féle), 2-féle meleg fogás (az egyik mindig jóval korábban sütött rántotta) várt minket. Gyümölcsnek megbarnult banán és kicsit nyomott alma. A harmadik reggel - már jóval több vendég volt - legalább a gyümölcsöt frissre cserélték. A gyümölcslevek sem feleltek meg az elvárásoknak: narancslé egyáltalán nem volt, a szőlő, alma, barack levek (váltakozva) is inkább az olcsóbb (nem 100%-os) kategóriákból kerültek ki
- Fürdőszoba: a szobához képest elég kicsi, még éppen elfogadható. Pohár nem volt a fogmosáshoz, így a szobából kellett a talpas üvegpoharat behozni. Ez különösen ahhoz viszonyítva kellemetlen, hogy egyébként igényes bekészítés volt (szappan, sampon, stb.)
Ezzel együtt nagyon jól éreztük magunkat. Fentieket jobbító szándékkal írtam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Civitas további értékelései

2023.06.10a párjával
Átlagos
Egy éjszakát töltöttünk a hotelban. A szobánk átlagos nem színvonalas, de tiszta volt. Közel van a központhoz ami így gyalogosan is pár perc alatt megközelíthető, ez abszolút pozitív. Az ágyunk viszont kényelmetlen volt. Ami még zavaró volt az utcáról beszűrődő zajok, a forgalmas utca és a hangos...
2021.09.08a párjával
A hoteltől Sopron belvárosa rövid sétával megközelíthető. Jó kiindulópont a történelmi város felfedezésére.Tágas, modern bútorozású szobát kaptunk. A svédasztalos reggeli finom volt. Vacsoránkat a Jégverem fogadóban tudtuk elfogyasztani.Szilveszter este a városban színes programok voltak és...
2020.10.08a párjával
Másodszor szálltunk meg itt, ez így már visszatérésnek számít , ami önmagában is pozitív. Nem a fényűző hotelek közé tartozik , de többet ad mint a besorolása szerinti csillagok. Kultúrált , tiszta és minden jó állapotú. A személyzet kedves segítőkész. A szálloda elhelyezkedése nagyon jó , pár...

A Hotel Civitas legnépszerűbb csomagjai

Hotel Civitas Sopron - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
31.114 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
2025.01.03-ig
Hotel Civitas Sopron - Szilveszter - teljes előrefizetéssel (min. 2 éj)
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
76.130 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
12.29-2025.01.01.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Hotel Lövér Sopron - Senior csomag örökifjaknak 2024
Senior csomag örökifjaknak 2024
2024.12.24-ig
Hotel Lövér Sopron
71.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Hotel Vital Zalakaros - Vital wellness
Vital wellness
2025.01.05-ig
Hotel Vital Zalakaros
Kérd ajánlatunkat!