Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

nyaralás

Hét Pecsét Fogadó SopronHét Pecsét Fogadó Sopron a térképen

Átlagos 2021. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2021. július 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szoba tágas volt, viszont az ágyneműn, illetve a fürdőszobában is találtam idegen szőrzetet/hajszálakat. A sarkokban pókháló, az ágy mögött, ki tudja, mióta otthagyott csat. Prémium szobát kértünk, mely többe került, mégsem éreztem azt, hogy az lenne (ragasztószalagozott zuhanycső és penészes zuhanyfej, az ágy mellett közvetlenül egyenetlen a padló, szegényes világítás a fürdőszobai tükör fölött). Még ezeken simán túltettem volna magam, de direkt olyan helyet kerestünk, ahol van internet szolgáltatás. Nálunk ez csak hírben volt, gyakorlatilag egész héten nem, így haza is jöttünk egy nappal hamarabb. Két-három nap alatt simán megnéztünk minden látnivalót Sopronban, így a maradék idő unalomban telt internet hiányában. Az étterem részét viszont bátran ajánlom másoknak is. Az ételek nagyon finomak voltak, az adagok méretei is jó volt, és az ára is baráti. Egy beugrós "kolléga" ( fekete cica) is jött rendszeresen a teraszra, feldobva ezzel a hangulatot. Az kevésbé nyerte el tetszésemet, hogy nem volt elkülönítve az udvaron nem dohányzó rész, így az asztalok környékét hét vége felé körbepöfékelték a dohányzó vendégek, és ezért nehéz volt füstmentes helyet találni kint.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Hét Pecsét Fogadó további értékelései

2022.11.20a párjával
Kiváló
Párom hegy + erdő vonzódása kielégíthetetlen, így sokadszorra is egy hosszú hétvégét Sopronban töltöttünk. A Hét pecsétre esett a választás és egyértelműen jó választás volt. Pár perc séta a vasúttól, a központtól, mégis teljesen csendes helyen. Negyedóra séta és máris a Ciklámen tanösvényt...
2017.10.25egyedül
Kiváló
Kicsi, barátságos fogadó, gyalogosan is könnyen elérhető a Belváros és a Kilátó is. Meghitt, hangulatos étterem, tágas szobák. Ragyogó tiszaság mindenütt. A tágas fürdőben hajszárító is volt, nagyon meg voltam elégedve. Egyedül a szoba berendezése volt kicsit hiányos - egyetlen fotel,amire...
2016.06.03a párjával
Kiváló
Kellemes környezet,jò ètelek...kedves kiszolgàlàs...szuper tàgas kènyelmes szoba...hatalmas àggyal...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Civitas Hotel Sopron - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2025.01.03-ig
Civitas Hotel Sopron
31.114 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
75.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürd? - Pünkösdi pihenés all inclusive ellátással
Pünkösdi pihenés all inclusive ellátással
05.17-20.
Hunguest Bük Bük, Bükfürd?
142.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től all inclusive ellátással