Gyenge
2014. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. április 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
Április elején jártunk a szállodába, amit még Hunguest Hoteles múltjából nagyon jól ismertünk és szerettünk. Utoljára kb. 4 éve voltunk itt, most viszont csalódottan tapasztaltuk, hogy már nem a régi semmi sem. Amivel meg voltunk elégedve, az a recepció személyzete, azon kívül semmi más. A superior szoba lepukkant, foltos padlószőnyeggel, ősrégi TV-vel, nyikorgó ággyal berendezve, még a felújított fürdőszoba volt a legnormálisabb. Az erkély ajtó alig nyílott, kint a korlátot nem lehet megfogni, mert beleáll a kezembe a szálka. Az étterem sötét, évek óta semmi változást (még akár díszítésben sem) nem lehet látni, a hátsó kert, a folyosó végén lévő teraszok már nagyon igényelnének egy jókora felújítást. A wellness rész a legújabb, azzal nincs gond. Mi hétköznap jártunk itt, az első esti vacsoránál a közelünkbe sem jött egy pincér sem, pedig kb. 35-40 percet ott voltunk! A második nap pedig egy csoport miatt láthatóan nem értek rá. Az ételek minősége és a választéka is régen sokkalta jobb volt, bár a 3 csillagos svédasztalos étkezés szabályainak megfelelt. Desszert nem volt, úgy kellett kérni. A reggeli a szokásos, azzal mindenki elégedett lehet. A környezet viszont nagyon szép, kirándulásokat innen bármerre lehet tenni, akár gyalog, akár autóval (a városba való lejutáshoz ott vannak a buszok, jegyet a sofőrnél lehet venni, persze jóval drágábban, mintha a városban megvennénk). Szórakozási lehetőség viszont a közelben tényleg nincs, kb. 20 perc sétára található az András pince, vagy a városba kell lemenni. A hotelt a gyengébb 3 csillagos szállodákhoz sorolnám, bár az ár/értékarány megfelelő. Akik szép környezetben szeretnének megszállni és kirándulgatni a környéken, vagy Ausztriában, azoknak megfelelő a Szieszta Hotel.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Szieszta további értékelései
2025.10.02a párjával
Kiváló
![]()
Gyönyörűen felújították. Megújult közösségi terek, modern - minden igényt kielégítő - szobabelsők. Ami - szerintem - gond lesz, hogy a szobák ajtajánál a falat nem látták el "élvédővel", így hamar leverik a húzogatós csomagokkal a vendégek. A wellness ugyan kicsi, de nagyon jó. Az étterem...
2025.10.01a párjával
Jó
![]()
Idöseknek túl modern, kis idö kell mire mindenre rájönnek ami a szobában van. Egy szobai utmutató nem ártana senkinek ! Az úszó medence vize hüvös. Senki sem mert belemenni az ottani csapatból. A szobák szép modernak, de a WC.papirtartóról kis hozzáéréssel lefutott mindig a tekecs. A Fürdöben...
2025.09.18a párjával
Kiváló
![]()
Miután egy kistestű kutyát is vittünk magunkkal, akinek semmit nem kellet adnia a szállodának, nem volt ugatós, mintha nem is lett volna velünk senki, nagyon sokallom a napi 4.000 forintos díjat a semmiért. Mérlegelni kellene, hogy méretaranyosan kelljen fizetni kis állat után. Az viszont...
A Hotel Szieszta legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat 60 év felettieknek
74.154 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsonyi Szieszta
217.585 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanzióval, fürdőbelépővel (1 éjtől)
40.242 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között
62.104 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval