Átlagos
2016. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 4.Ajánlom a helyet másoknak is!
Sopronban már voltunk a párommal a Hotel Lővérben és a Fagusban is. A Szieszta Hotelt eddig csak távolról szemléltem. Úgy gondoltam egy ilyen óriási hotel - egykoron, mint oly sok más szálloda is, amely SZOT üdülőként működött - meglehetősen lelakott lehet, így nem is nagyon kívánkoztam oda. Aztán mégis úgy hozta a sors, hogy kedvezménnyel két éjszakára bejelentkeztem, ebbe a tengerjáró hajót idéző "intézménybe", s bizony nem bántam meg. Kellemesen csalódtam, ami az összbenyomást illeti. Nem mai gyerekként akár egy időutazásnak is vehetném, hiszen nem sokat változhatott, a felújítás ellenére sem, a régi szakszervezeti állapotához képest. A recepción annak ellenére is gyorsan túl jutottunk, hogy éppen akkor érkezett egy nyugdíjas és két diákcsoport. A szoba felejthető. Egy értékelő korábban frappánsan azt írta: "Nagyon proletár, Linóleum, rossz ágy, matrac, stb." Nem mondok ellent neki. Az azért meglepő volt, hogy a régi matracra rátett második matrac is meglehetősen puha volt, így reggel nem esett nehezemre a felkelés, mondhatni kidobott az ágy. A fürdő a panel lakásokra hajazott, a mosdó és a kád egy csapteleppel működött. Már volt ugyan benne törülköző szárító, csak éppen meleg víz nem cirkulált benne. Így aztán nem igazán akartak száradni a törülközők és a fürdőruhák. A wellness szolgáltatások sok színűek. Igaz a legtöbbje nincs benne a szobaárban. A sószobát, az infraszaunát külön fizetség mellett lehet csak igénybe venni, de ingyenes a gőzfürdő,a jakuzzi, és a finn szauna, no és a nyakzuhany, ha működne. Az élménymedence - ha annak lehet nevezni - nagysága a szobaszámhoz képest nagyon kicsi. A tumultust elkerülve, ezért reggel mentünk le szaunázni és fürödni, mert akkor a többség a reggelivel volt elfoglalva. Azt azért nem tudom, miért csak nyolckor nyit a wellness, és miért csak este 7-ig van nyitva, ha már ilyen kicsiny a befogadó képessége? Tetszett, hogy a wellness spórolós recepciósa igyekezett lebeszélni a szauna lepedőről, hogy minek az, hiszen ott a törölköző. A félpanzióval, azon túl, hogy az ételekhez csak nehezen lehetett hozzájutni, nem volt gond. A konyha jó, a pincérek kedvesek. A választék is megfelelő volt. A környezet valóban csodálatos. Számtalan erdei sétaút vezet a Lővérekbe. Jó levegő, csend, madárfütty. A közeli kilátóról s a szállodából is remek a kilátás egészen a Fertő tóig, és Sopron városára. Búcsúzóul megállapítottuk, volt jobb is, de ha figyelembe vesszük az ár-érték arányt, akkor nem volt tévedés a Sziesztába jönni kikapcsolódni. Azért, ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor nem biztos, hogy ez az arány, annyira pozitív, hiszen a parkolásért is fizetni kellett, no és még a fürdőköpenyért is, amiért sok helyen nem kell.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Szieszta további értékelései
2026.05.23a párjával
Kiváló
![]()
Csodálatos környezetben van a szálloda. Tiszta friss a levegő. Nagyon jó kiindulási pont kirándulásokhoz. Kedves , segítőkész minden ott dolgozó . Finomak az ételek.
2026.05.05a párjával
Kiváló
![]()
Szépen felújították a szállodát,a szobák kényelmesek,tiszták, bár a fürdő kicsi,de az is tiszta. A személyzet kedves,udvarias mindenben segítőkész. Étkezésnél mindenki tud kedvére választani nagy a választék. A welnes részleg ekkora szállodához kicsi , de hangulatos. Nagyon jó a szálloda...
2026.05.03egyedül
Gyenge
![]()
A 2 éjszakás tartózkodás során egyszer volt melegvíz a szobában, de csak miután jeleztem a recepción, hogy nincs. A wellness részleg elvileg 21:00-ig használható, de 15 perccel előtte már “kinéztek” minket, úgyhogy nem is maradtunk ott addig. Az egyik este a vacsorára 8 óra körül...
A Hotel Szieszta legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat 60 év felettieknek
95.242 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Augusztus 20.
112.072 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Silver Hotel Hajdúszoboszló
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
73.710 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
53.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül