Gyenge
2016. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 4.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Néhány februári napot töltöttünk a Sziesztában. Hát ez valami csoda!, mármint az, hogy miképpen sikerült ennek a szállodának megtartani majdnem ugyanazt a színvonalat, külsőt-belsőt, amit majd 20 évvel ezelőtt is láttunk. Szerintünk annyi a változás a régihez, hogy másik oldalon van a recepció, néhány emeleten szebb a folyosó és átbútorozott szobákat alakítottak ki, modernebb a lift, de a többi, az ugyanaz.Tökéletes a retró hangulat. Legnagyobb örömünkre az étteremben találkoztunk Szöszikével is - igaz már nyugdíjasként és csak néha, - de dolgozik, ugyanolyan pincérstílust képvisel és megvan!!! A suhogós szabadidő ruhával kiegészített étkezések azt hittük, hogy már csak emlékek, de itt nem. Itt valóságos, igaz, hamisítatlan. A személyzet mindent megpróbál megtenni azért, hogy mindenki jól érezze magát, ugyanúgy, ahogy azt megszokta a 80-as, 90-es években, mert - velünk együtt - sok itt a visszajáró vendég. Aki még nem járt itt, új vendég, az pedig hadd lássa, milyen is az igazi itt maradt szocreál világ. Az étel nem kifogástalan, de jó, többféle ételsort lehet összeállítani, mert van választék. Ezt a szállodát retró-hungarikumnak javasoljuk megtartani.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Szieszta további értékelései
2026.05.23a párjával
Kiváló
![]()
Csodálatos környezetben van a szálloda. Tiszta friss a levegő. Nagyon jó kiindulási pont kirándulásokhoz. Kedves , segítőkész minden ott dolgozó . Finomak az ételek.
2026.05.05a párjával
Kiváló
![]()
Szépen felújították a szállodát,a szobák kényelmesek,tiszták, bár a fürdő kicsi,de az is tiszta. A személyzet kedves,udvarias mindenben segítőkész. Étkezésnél mindenki tud kedvére választani nagy a választék. A welnes részleg ekkora szállodához kicsi , de hangulatos. Nagyon jó a szálloda...
2026.05.03egyedül
Gyenge
![]()
A 2 éjszakás tartózkodás során egyszer volt melegvíz a szobában, de csak miután jeleztem a recepción, hogy nincs. A wellness részleg elvileg 21:00-ig használható, de 15 perccel előtte már “kinéztek” minket, úgyhogy nem is maradtunk ott addig. Az egyik este a vacsorára 8 óra körül...
A Hotel Szieszta legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat 60 év felettieknek
95.242 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Augusztus 20.
112.072 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Silver Hotel Hajdúszoboszló
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
74.655 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
53.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül