Gyenge 2013. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. július 9.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Többször nyaraltunk már Sopronban, a Szieszta Hotelben ez volt az első látogatásunk. De az utolsó is! Gyönyörű helyen egy régmúltat idéző, megkopott szálloda. A személyzet mintha szintén a régmúltból ragadt volna itt, még visszaköszönni is csak a 3. napon tudtak a recepción. A takarítás kimerült a szemetes kiürítésében, az étteremben piszkosak a terítők, senki nem veszi a fáradtságot, hogy odafigyeljen a vendégek kiszolgálására. Terítéket vadászni kell, az étel választéka gyenge, és másfél órával a zárás előtt már csak töredéke található a választéknak (azt hogy bent a személyzet éppen lakmározik és csomagol, annak "szerencsére" szemtanúi lehettünk. Nekünk bezzeg nem jutott. Összességében elmondhatjuk, az elmúlt 24 évben remek nyaralásaink voltak, ilyen rossz emlékű kiszolgálásban az ország egyetlen helyén sem volt részünk. Sajnáljuk, hogy éppen a kedvenc országrészünkben találtunk egy ilyen idejétmúlt szállodát. A környék adottságai alapján sokkal többre érdemes, de ahhoz a személyzet szemléletének megváltoztatására lenne szükség. Ehhez kívánunk sok sikert.
Csodálatos környezetben van a szálloda. Tiszta friss a levegő. Nagyon jó kiindulási pont kirándulásokhoz. Kedves , segítőkész minden ott dolgozó . Finomak az ételek.
Szépen felújították a szállodát,a szobák kényelmesek,tiszták, bár a fürdő kicsi,de az is tiszta. A személyzet kedves,udvarias mindenben segítőkész. Étkezésnél mindenki tud kedvére választani nagy a választék. A welnes részleg ekkora szállodához kicsi , de hangulatos. Nagyon jó a szálloda...
A 2 éjszakás tartózkodás során egyszer volt melegvíz a szobában, de csak miután jeleztem a recepción, hogy nincs. A wellness részleg elvileg 21:00-ig használható, de 15 perccel előtte már “kinéztek” minket, úgyhogy nem is maradtunk ott addig. Az egyik este a vacsorára 8 óra körül...