Átlagos
2014. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. január 26.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Január utolsó hétvégéje. Nagyon megörültünk a szálloda pótszilveszteres szervezésének, szerettük volna Sopront is megismerni. Az előtte való időszakban sajnos betegség tört ránk, izgultunk, hogy mégis addigra meggyógyuljunk. Ezért is reméltük, hogy a szauna is jót fog tenni, amiben nem sok örömünk lett. Igen kicsi az az 1 finn szauna, tehát bejutni csak nehezen lehet, ugyanúgy, mint a pezsgőfürdőbe is. A levegő a wellness részben és recepció körül is hideg, és a medence vizét is jobb elkerülni télvíz idején. Hogy mégis felmelegedjünk, külön fizetős infra szaunát kellett megengednünk magunknak, ami a fizetős parkolóval együtt érthetetlen.
A vacsorakkor történő fogyasztásokat italonként kell kifizetni (vagy szobára iratni, amit nem szeretünk), ami a nagy tapasztalatunk folyamán még sehol nem fordult elő. Kellemetlen pincérnek, fogyasztónak.
Na és ami a recepción történt, teljesen felháborított bennünket. Érthetetlen, hogy annyi,de annyi munkanélküli (NEMCSAK FIATAL) áll sorban munkáért, és olyanok (CSAK FIATALOK) kapnak állást, akiknek fogalmuk nincs az igazi vendégszeretetről, tiszteletről, információszegények.
Egy szauna díjat (ami, magában fura) akartam kifizetni, nem volt aprópénzünk, tízezressel fizettem, és a két hölgy nem tudott visszaadni (állítólag). Egy százast kellett volna nekem előteremteni (!), hogy ők egészben visszaadhassanak. De mert mi ezt nem tudtuk megtenni, azt mondták a hölgyek vállukat rángatva, felháborodva ők (!), hogy akkor ők nem adnak vissza rendesen! Hová jutunk ebbe a világba? Mit szólnának ők, ha az üzletben nekik is ezt mondaná a pénztáros? Ilyen szállodát soha senkinek nem ajánlanék. Mi vagyunk őértük?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Szieszta további értékelései
2026.01.03gyerekekkel
Jó
![]()
Karácsonyi időszakban voltunk a szállodában. Fogadtatás kedves volt, mivel felújítás még nem fejeződött be ezért a jelenlegi állapotnak megfelelően tudok értékelni. Ami elkészült az tetszett, egy kivételével, a gördülő ágy nem jó választás, nem stabil. Kilátás kompenzálta ezt kicsit, mert a...
2026.01.03egyedül
Átlagos
![]()
A környezet és a szálloda is szép.Az éttermi dolgozók barátságosak és ügyesek.Az ételek minősége és mennyisége mgfelelt az elvárásainknak.Amit hiányoltunk az a minibár és a lobbyban lévő bár nyitvatartása.Velünk együtt többen is szerettek volna egy jó presszókávét elfogyasztani reggeli előtt vagy...
2025.12.28a párjával
Átlagos
![]()
4csillagos! hotelben elvárható lenne Magyarországon! - Karácsonykor! : pl. fehér abrosz! .... karácsonyi szalvéta! fenyőfa az ebédlőben is... karacsonyi háttér zene..szenteste is ... bizony lehetne karácsonyi hangulatot teremteni az ebédlőben is, hiszen azért van karácsony... kar....
A Hotel Szieszta legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat 60 év felettieknek
91.374 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanzióval, fürdőbelépővel (1 éjtől)
50.763 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Május 1.
53.919 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Pünkösd
62.777 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Húsvét
74.903 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
72.165 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
71.535 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
62.790 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval