Kihagyható kihagyhatatlan

Régi öntartozásomat törlesztettem azzal, hogy tegnapelőtt meglátogattam a Taródi várat. Tudjuk, hogy vannak az országban magánvárépítők, talán ilyen a Bory vár is, Székesfehérvár határában, de az egy művész és építész lelkével átitatott profizmus a szerelemért, meg aztán ott van Csere János bátyám Bugaszegi Köztársasága, benne a döbbenetes várral, amit szintén saját kezével alkotott a szakadár mester. Ez a soproni képes képtelenség meg Taródi István fantáziájának, vágyának szüleménye, és hihetetlen munka fekszik ebben is, a megmozgatott kő mennyisége alig kifejezhető. Ilyenre nem lehet engedélyt kérni, ez csak szenvedélyből, mániából van. És hát innen a bolondvár ragadványnév is. (Ha ZigZag után értékel az ember, akkor már nem kell semmiféle adathalmazzal megküzdenie, mert készen kap mindent.) Na, szóval, betámadtuk késő délután a cimborával, a jó rokon (leszármazott) fogadott minket a kertben, indultunk a pénztárba, leszurkoltuk a szükségeset, aztán szabadjára engedett bennünket, menjünk csak mászkáljunk, ahol csak akarunk. Maga a vár egy valahányszázalékig elkészült mű, de a százalékos mértékét meg nem tudnám mondani. Valamennyire minden irányban félbe van hagyva, sok helyen romlik, gazosodik, sok irányban le van zárva, nem közlekedhető, de akkor is elképesztő, hihetetlen, hogy ezt valaki egyedül csinálta, csak úgy. Szóval, ha nem érdekel az ilyesmi, kihagyható. De ha meg tudod fogni ennek a létesítménynek az abszurd izgalmát, egyáltalán a létezésének a csodáját, akkor ki ne hagyd, fantasztikus!