Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Megváltozott

Szlovák letelepedési emlékmű SóskútSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút a térképen

Érdekes 2023. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. március 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ahogy eredetileg megpillantottam a neten, és azért is vadásztam rá, az egy kicsit más volt. Majdnem ilyen, de nem pontosan. Vonzódom valamiért a történelemhez, de inkább a történelem valódi, őszinte mivoltához, ellentétben a mai divatos nemzeti giccsparódiával, ezért inkább utánanézek mindig dolgoknak. Ez az emlékmű képen nem egészen így nézett kik, mint a valóságban. Sokkal hangsúlyozottabbak, sötétebb színűek voltak az ágak, meg a képzeletbeli fa tetején a lombok, mint így, élőben és egyszínűben. Úgy sokkal többet mondott. A közösség közös fáját jelképezte, a leveleken a családok neveivel. Mint már sokszor észrevettük, ez az ország egy újratöltött, újratelepített föld, különböző időkben a svábok, szerbek mellett a szlovákok jöttek még sokan és ők lettek így az un. "magyarok". Minden ilyen helyen megállunk, magunkba nézünk, tisztelgünk, mint az egyszeri gyerek, akinek azt mondták, hogy köszönj nagyot minden bácsinak, öcsi, mert nem tudod, hogy ki az igazi apukád. Ez az emlékmű az "Ősök terén" áll.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (10)
Szlovák letelepedési emlékmű Sóskút - Külső képSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - Külső képSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - EgyébSzlovák letelepedési emlékmű Sóskút - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hotel Abacus Herceghalom - Tavaszi wellness akció
Tavaszi wellness akció
2024.05.31-ig
Hotel Abacus Herceghalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval