Kiváló
2012. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. június 19.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szálloda kitűnő helyen van, nyugodt környezetben, kellemes kilátással, és programokkal. Pihenésünk alkalmával megtekintettük a szálloda mellett rendezett vásárt, sz állatsimogató, lovarda állatait, részt vettünk egy lovagi tornán, ami szintén kellemes meglepetésnek bizonyult. A program változatos volt, többek között egy kellemes hegedűjátékot, célba lövést, lovagi párbajt, és némi cirkuszi bemutatót is tartalmazott. A torna után egy vacsora következett egy pince helyiségben, amelyet szintén nagyon vártunk. Nem is kellett csalódnunk várakozásainkban, hiszen az est alkalmával élőzene szólt, a felszolgálás, ételek, italok, hangulat szintén remek volt.
A szállodától pár lépés a vár, ami szintén remek kikapcsolódás volt számunkra, és mivel rég nyílt alkalmunk a városban kirándulást tenni, örömmel kerestük fel ezt a történelmi emlékhelyet.
A szálloda igényes, a személyzet barátságos, és kedves volt.
A kiszolgálás szintén első osztályú. A medence partján ízletes, és finom koktélokat fogyasztottunk el, majd kipróbáltunk a szaunázási lehetőségeket, ahol szintén több féle szaunából választhattunk.
Félpanziós ellátást vettünk igénybe, melynek keretében változatos, minden igényt, és étkezési szokást kielégítő étel közül választhattunk.
Mindezek mellett lehetőségünk volt pingpongozni, illetve fitnesz terem is rendelkezésünkre állt, amely azt gondolom egy modern szálloda elengedhetetlen szolgáltatása.
Nagyon jól éreztük magunkat a szállodában, kikapcsolódtunk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Kapitány Superior Wellness további értékelései
2026.09.21egyedül
Kiváló
![]()
Gyönyörű környezetben lehetőség van a környéken kirándulni. A szálloda kényelmes modern, ugyanakkor évszázadok történelme lengi körül. A személyzet kedves,jól képzett-segítőkész. A fakultatív programokat ajánlani tudom. Konyha-gasztronómia minőségi ételek választékban,akár orvosi diétába...
2026.09.16családjával
Átlagos
![]()
Nagyon sok értékelés alapján választottuk ki a szállodát. Nekünk csalódás volt. Az egyetlen pozitív a kilátás a várra. A wellness részleg a 2. emeletről,zegzugos sötét folyosókon, szintkülönbségekkel közelíthető meg. A szőnyeg a szobában koszos,foltos. Az ablaküveg tele volt kéznyomokkal, a...
2026.09.15barátokkal
Kiváló
![]()
Udvarias, kedves , mosolygós személyzet. A gasztronómia a saját gazdaság termékeivel, bőséges kínálattal külön élmény volt. A lovagi torna lélegzetelállító mutatványokkal, profi lovasokkal igazi látványosság volt. A wellness részleg kellemes, nem zsúfolt, patyolat tiszta minden, a mozaikokkal...
A Hotel Kapitány Superior Wellness legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes pihenés
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Őszi szünet
159.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Év végi kikapcsolódás
171.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szilveszter
420.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
85.540 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
89.930 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval