Jó 2013. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. december 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ezt a Szállodát választottuk a 2013-s év fáradalmainak kipihenését szolgáló létesítményt annak fényében, hogy csak a jót lehetett hallani, olvasni róla. Nekünk sincs túlzott rossz véleményünk, mert akkor reklamálni kellet volna és nem véleményt írni. Sok minden úgy volt, ahogy reklámozzák, de nem kell a csillagokat fényezni, hanem ahhoz teljesíteni kell, és majd jön az ötödik. Welnes szolgáltatásnál nem a vendégnek kell szólni, hogy ugyan indítsanak már el valami élményszolgáltatást, ha már nem automata, vagy nem egyéni indítású. Lovagi LAKOMA címszót vagy módosítani kell, vagy betartani a szó értelmébe, mert jelenleg a magas élményt adó lovagi torna után „amihez ez úton is szívből gratulálunk minden részt vevőnek” hát, hogy úgy fogalmazzak ár-érték arányban félpanzió mellett hagy kívánni valót! A régi lakomák hangulatát pici odafigyeléssel élménydúsabbá lehetett volna tenni és még ökröt sem kellet volna sütni, de Lakoma lehetett volna. Meg nem bántuk, de újévet már máshol köszöntünk. Mindenkinek sok sikert és kitartást, köszönjük.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Jó
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (5)
Hotel Kapitány Superior Wellness további értékelései
Gyönyörű környezetben lehetőség van a környéken kirándulni. A szálloda kényelmes modern, ugyanakkor évszázadok történelme lengi körül. A személyzet kedves,jól képzett-segítőkész. A fakultatív programokat ajánlani tudom. Konyha-gasztronómia minőségi ételek választékban,akár orvosi diétába...
Nagyon sok értékelés alapján választottuk ki a szállodát. Nekünk csalódás volt. Az egyetlen pozitív a kilátás a várra. A wellness részleg a 2. emeletről,zegzugos sötét folyosókon, szintkülönbségekkel közelíthető meg. A szőnyeg a szobában koszos,foltos. Az ablaküveg tele volt kéznyomokkal, a...
Udvarias, kedves , mosolygós személyzet. A gasztronómia a saját gazdaság termékeivel, bőséges kínálattal külön élmény volt. A lovagi torna lélegzetelállító mutatványokkal, profi lovasokkal igazi látványosság volt. A wellness részleg kellemes, nem zsúfolt, patyolat tiszta minden, a mozaikokkal...