Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az újabb arculat

Szabadkígyósi Wenckheim-kastély SzabadkígyósSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós a térképen

Kihagyhatatlan 2023. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szabadkígyósi Wenckheim kastély hagyományosan a kedvenceim közé tartozik, mindenféle állapotában volt szerencsém kívül meg belül megcsodálni, voltam benne, amikor lelakott mezőgazdasági szakiskola és kollégium volt, láttam építkezés közben többször, meg most is, hogy sokadjára feltámadt megint, újra és újra elkészült. Félő, hogy az újfeudalizmusban megint valakié lesz, hát gyorsan megnézendő. A jelen első változása, hogy egy öregúr már a bejáratnál lekaszál pénzzel a parkolással, régen a kastélybejáratig felgurultunk, most más szelek fújnak. Innen séta vagy loholás a kastélyig, esetemben az utóbbi, mert nem számítottam rá, hogy nem engednek tovább, és a vezetés adott időpontban indult, hát futás a 35 fokos hőségben. Amúgy utolértük a csoportot. Egy dekoratív hölgy volt a vezető, ráadásul szépen járt, ez nők között is ritka és feltűnő tulajdonság és értelmesen adagolta is a mondanivalót. Próbált minden igényt kiszolgálni. Bizony nagy felújítás volt itt, és sok szépség került az ember szeme elé, még ha az esetek zömében nem is az igaziak. Mielőtt még továbbsétálnánk, a kastélyt 1882-ben adták át, a kor egyik legmodernebb építménye volt. Wenckheim Krisztina kérései a tervező Ybl Miklós felé ilyenek voltak, hogy annyi ablaka legyen, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét, és annyi bejárata, ahány évszak. Ha a bőröd alatt is pénz van, semmi sem akadály. Vissza a sétába: ilyeneket hallasz, hogy a grófnő nem szerette az ételszagot, ezért alagutat építettek a szomszéd épületből, ahonnan áthordták a kaját hmm szóval, bármi. Később magánrepülőgép, a legmodernebb autók, és újra bármi. Szóval, ami belefér. Aztán azért gondolj csak bele az ország egyik leggazdagabb családja, számtalan kastéllyal, és például Jókai Mór a Wenckheimekről mintázta a magyar nábobot, amit filmen Bessenyei Ferenc játszott, amiből kiderült, hogy a legaktívabb tevékenysége a dúsgazdagoknak az volt, hogy a környék hasonlóan korhely uracskáival holtrészegre ihassák magukat, miközben rojtosra szerették a környék jobbágy- és cigánylányait. Hmmm. Dicső magyar történelem, áldás a múltra és ősökre, szóval mindezért a Wenckheimek folyamatos egyházi áldásban, papi nyalásban részesültek, címer, jellem és erény, hitünk, kardunk fennen ragyog, sok-sok Wenckheim templom, kripta őrzi a fényestekintetűek holt porait, oltárok és magasztok, kántorok zengik nevüket, a jobbágy- és cigánylányok neveit meg fedje sűrű homály. A kastélynak egyébként van saját kápolnája, nagyon szép, nem kihagyni, meglátogatni, és van egy kilátóként is működő hatalmas tornya is, 172 fok a csigalépcsőn, feleségem erősen kételkedett benne, hogy lendületesen teljesíteni tudom, de rácáfoltam. Gyönyörű a panoráma odafentről, a kastélykert egy része gondozott, nem olyan szép, mint régen, de azért mégis. Ennyit elöljáróban, a többit meg menj el és nézd meg magad! Érdemes!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (72)
Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Külső képSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - BelsőSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - EgyébSzabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós - Szabadkígyósi Wenckheim-kastély Szabadkígyós -

Szabadkígyósi Wenckheim-kastély további értékelései

2023.11.19a párjával
Kihagyhatatlan
Orosházi üdülésünk során kerestük fel a kastélyt, sokáig a felújítás miatt nem tudtuk megtekinteni. A parkolótól hosszabb séta maga a kastély, ami szép parkon vezet keresztül. A kastélyban levő kiállítás jól szerkesztett, érdekes videókat lehet látni,a kastély kívül belül impozáns , igazi főúri...
2023.10.02barátokkal
Kihagyhatatlan
Gyuláról hazafelé vitt az utunk erre, nem is tudtuk, hogy van itt kastély. Nagyon jól tettük, hogy megálltunk megnézni, mert nagyon szép kívülről- belülről egyaránt és érdekes benne a sok interaktív ,,játék" lehetőség. Szuper érdekes és látványos volt a kávégép a kastély büféjében.
2023.09.30gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Egy forró nyári hétvégén meglátogattuk a tőlünk 1 órányira fekvő Wenckheim-kastélyt. Gyönyörű parkja van , belül pedig minden szobában interaktív asztalok , táblák szórakoztatnak a kastély történetét beleszőve. 13 éves nagyfiúnk is élvezte. Felmentünk a toronyba is, ki ne hagyja senki, csodás a...
Népszerű szállások a környéken
Arcanum Hotel Békéscsaba - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
2024.12.29-ig
Arcanum Hotel Békéscsaba
32.720 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hunguest Hotel Gyula - Napi ár fürdőbelépővel
Napi ár fürdőbelépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Gyula
46.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Park Hotel Gyula - Pihentető napok
Pihentető napok
2024.12.20-ig
Park Hotel Gyula
97.800 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval