Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A falu templomja a kis dombon

Szent József templom SzálkaSzent József templom Szálka a térképen

Érdekes 2023. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. július 20.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Annak, aki nem vallásos, mint a párommal mi sem, a templomok főként építészeti, művészettörténeti értéket jelentenek. De mi a helyzet azokkal a jellemzően falusi kis templomokkal, amelyek stílustörténeti szempontból nem különösebbek, történelmi szerepük pedig csak helyileg van, másoknak, az odalátogatóknak nem is ismert? Nos, itt Szálkán kezdtem megérteni, miért is érintenek meg gyakran az ilyen templomocskák: Mert ez a Szent József tiszteletére épített római katolikus templom szerves része a településnek, ha ma már nem is járnak misére annyian, mint rég, a közösségnek ma is fontos a léte. Nem véletlenül építették szabadon, kiemelkedve a település központjában, egy kisebb dombon, valószínűleg a legmagasabb ponton. A többszöri felújításnak köszönhetően az épület jó állapotú, érdemes hát a romantikus, fasorral kísért lépcsősoron keresztül felmenni a kis egyhajós templomhoz. És ha sikerül mise előtt vagy után érkeznünk, miként nekünk is, a helyiek rendkívüli kedvességgel segítenek eligazodni a vidék látnivalóit, közlekedési viszonyait illetően.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (3)
Szent József templom Szálka - Külső képSzent József templom Szálka - BelsőSzent József templom Szálka - Belső
Népszerű szállások a környéken
Tókert Fogadó Nagymányok - Nyári pihenés
Tókert Fogadó Nagymányok
132.000 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Fried Kastély Hotel Simontornya - Senior ajánlat
Fried Kastély Hotel Simontornya
70.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Varázslatos advent
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
94.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval