Jó
2018. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. március 12.Ajánlom a helyet másoknak is!
Mikor párommal egy jól sikerült romantikus hétvégét töltöttünk a Gotthard Therme-ben elhatároztuk kis családunkal is vissza fogunk térni.
Mikor bekanyarodtunk a szállodához, már tudtuk, hogy így délután négykor parkolót csak nehezen találunk. A recepción kedves volt a hölgy, majd miután kiderűlt, hogy másodszor járunk itt, nem pazarolt több szót, csak a vacsora turnusra kérdezett rá.Szobánkba lépve majdnem az a kép köszönt vissza ránk, mint a honlapon fényképpel illusztrált családi szoba. A kislányunk 11 éves és a kanapéágy helyére berakott pótágy alulméretesnek bizonyult. Tisztaság volt mindenhol. A fürdőzéshez bekészített köpenyek hármónkra úgy gondolták a következő méretezéssel lesz a legmegfelelőbb:xl,xxl,xxl. Bár párommal babát várunk és pocija 26. hétnek megfelelően domborodik a méretek túlzásnak bizonyultak és a célnak megfelel jelzőt kapták a köpenyek. A zuhanyzóban folyamatosan azt kellett figyelnem mikor önt ki a víz, mert a lefolyó felé a lejtés nem volt megfelelő. A fűtés a meleg vìz, az ágy kényelme maximálisan kielégìtő. Lent a fürdőben eszközölt kis felújítást észrevettük bár az uszodában a frissen festett fal erős kontrasztot alkotott a víztől megduzzadt farostlemez szekrényajtóval amely a magasfeszültséget? takarta. A fürdőben sok kellemes órát töltöttünk. A rendezett növényzettel körülölelt medencék kellemes hangulatot teremtettek. A tisztaság teljesen jó volt, csak helyet nem találtunk, de ez is hamar megoldódott a fal mellé állított plusz székeket igénybe véve. Este, miután éhesen lementünk vacsorázni nyolc után pár percel,az ajtóban senki nem fogadott minket és már csak egy három fő fogadására alkalmas asztal volt megterítve.Kicsit kényszeredetten foglaltuk el elhelyezkedése miatt. A teríték rendezett volt, egyszerű de hangulatos.Itt jegyezném meg, hogy másnap már csak a bejáratnál volt szabad asztal amit nem szerettünk volna, a pincér mindent megtett azért, hogy ránk erőltesse sőt ellentmondott nekünk és meg akarta magyarázni hogy jó lesz nekünk ott.. Nem tudom ki mit és hol tanult erről, de az aranyszabály szerintem még mindig él: A vendégnek mindig igaza van!! Akkor is, ha nincs!!
A pincér az általunk rendelt üdìtőt már felbontva hozta, ami felvet egy-két gondolatot. Mint az is, hogy az evőeszközök vìzfoltosak voltak illetve a poharak sem tündököltek.
Valahogy úgy emlékszem, hogy egy évvel korábban jobb volt a választék ami most is széles volt és ízletes a ragulevest mennyeinek találtuk! A rántott hús nem volt szerencsés választás hiszen vékonyra szelve, panírosan kisütve kicsit száraz volt. A tiramisuból illetve másnap a somlói galuskából is nagykanállal lehetett venni amibe természetesen beleragadt és nem volt egyszerű kultúráltan venni belőlük. Ugyanìgy a kis lapát választását a szelet süteményekhez nem találtam szerencsésnek. Talán egy süteményes csipesz jobb lett volna. Egyébként itt a "menzai étkeztetés" fogalom maradt meg bennem.
Visszatérve a szobánkba a szokásos esti procedúra után elmerűltünk az internet adta lehetőségekben a wifi teljesen jó volt. Én magam még a Tv adás minőségén bosszankodtam egy kicsit, de csak háttér információs szerepet töltött be.
Összességében ár-érték arányban jó volt és ha lehetőség adódik még egyszer visszatérünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Gotthard Therme Hotel további értékelései
2026.09.17a párjával
Kiváló
![]()
Visszatérő vendégek vagyunk a Hotelban, és mindig nagyon tetszik minden. A recepciós személyzet nagyon kedves volt, mivel nem olyan szobát kaptunk elsőre, emilyet a megrendeléskor kértünk, de ezt perceken belül orvosolták, és megcserélték a szobánkat. Az ételek nagyszerűek voltak, a személyzet...
2026.08.27a párjával
Kiváló
![]()
Csodálatosan felújított szállodában töltöttünk 3 éjszakát, félpanzióval. A szobánk jó méretű volt kényelmes ággyal és kilátással a parkolóra. Az étterem tágas, világos, az ételek minősége és mennyisége kiváló. Az asztalokról folyamatosan.szedték le az elhasznált tényérokat stb. Kávé- és itala...
2026.08.26gyerekekkel
Szörnyű
![]()
A szálloda sajnálatos módon messze elmarad a minimálisan elvárt színvonaltól is. Elfogadhatatlan ellátásban volt részem!! A szoba tisztasága alapvető higiéniai akadályokat vet fel. Az ágy matraca kritikán aluli e miatt az éjszakai pihenés teljesen lehetetlenné vált. Az ételek minősége...
A Gotthard Therme Hotel legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár fürdőbelépővel
59.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
55.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel