Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Gotthard Therme Hotel & Conference

Gotthard Therme Hotel SzentgotthárdGotthard Therme Hotel Szentgotthárd a térképen

2022. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. november 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Sajnos érkezésünk napján piszkos ágynemű fogadott, ami egy kissé lelombozott, a fekete éjjeliszekrényen pedig látszott a por, így a tisztaság hagyott némi kivetnivalót maga után.
Valamint, azt is tapasztaltuk, hogy a fürdőszoba egyik oldali tolóajtója le van szakadva.
Természetesen jeleztük az akkor este dolgozó recepciósnak, aki felküldte a szobába a karbantartót.
Azt a választ kaptuk, hogyha ez minket nem zavar akkor őket sem, jelenleg nem tudnak mit kezdeni ezzel.
Az ételek nagyon finomak voltak, de a vacsora turnus elosztása nem éppen volt egyenlő.
Az első turnusba több embert osztottak be, mint amit elbírt volna a konyha.
Ebből adódóan minden vacsoránál előfordult, hogy bizonyos desszertek nem jutottak már nekünk.
Kint volt a helye és a táblája is, megkérdeztük és azt a választ kaptuk, hogy az adott desszert már nem is lesz. Úgy gondolom, hogy ugyan annyi jogom lett volna fogyasztani belőle, mint másoknak. Ez egy reggeli alkalmával ugyan úgy előfordult a bundás kenyér tekintetében is.
Ezen kívül csodás környezetben található és összességében pozitív a szálloda, de ezek a kis apróságok rontottak a teljes élvezeten.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Gotthard Therme Hotel további értékelései

2026.06.20a párjával
Kiváló
Nagyon jól éreztük itt magunkat a férjemmel. A szoba tágas volt és tiszta, a személyzet kedves és segítőkész. A konyha pedig egészen kiváló! Külön köszönet érte, hogy gluténmentesen is lehet étkezni. A wellness részleg is nagyon kellemes, a szálloda parkja szépen gondozott, kellemes látvány....
2026.05.29a párjával
Átlagos
Kb 2 hónappal az érkezés előtt kértem 1-2. emeleti medencére néző szobát.Sajnos nem sikerült teljesíteni 4. emeleti parkra néző szobát kaptam.Szerettem volna elcserélni de sajnos arra sem volt lehetőség.Én azt gondolom egy 4 csillagos hoteltől egy picit többet várna az ember. Elég sokat megyünk...
2026.05.07a párjával
Kiváló
A szoba, a fürdőszoba megfelelő méretű, tiszta. Nagyon jó, hogy van egy kis szárító, amit az erkélyre ki lehet tenni a vizes fürdőruhának, törölközőnek. A személyzet udvarias, kedves, segítőkész. Reggeli, vacsora finom, elegendő, választékos. Rögtön pótolják, ahogy fogy. Talán annyi javaslat,...

A Gotthard Therme Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Szentgotthárd - Legjobb ár fürdőbelépővel
Legjobb ár fürdőbelépővel
45.952 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
80.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Legjobb ár fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
106.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval