Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Látogatóbarát Művésztelep

Szolnoki Művésztelep SzolnokSzolnoki Művésztelep Szolnok a térképen

Kihagyhatatlan 2022. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. július 15.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az idén 120 éves a Szolnoki Művésztelep, egyike a legrégebbi, folyamatosan működő művészi csoportosulásoknak Magyarországon. A város azonban már a művésztelep 1902-ben történt hivatalos megalapítása előtt ismert volt a festők körében, befogadott hosszabb-rövidebb időre a vidéki életet megörökítő alkotókat. És Szolnok azóta is a Művésztelep támogatója, segítője. Ennek is köszönhető, hogy a történelem viharai ellenére ma is folyamatosan, magas kvalitással működik.
Magának a Művésztelepnek azonban a szocializmus évtizedeiben és még egy ideig a rendszerváltás után is, nem volt a várossal, a város közönségével közvetlen, szoros kapcsolata, nem folyt bele szerves módon Szolnok és környéke kulturális közéletébe. Alapvetően megváltozott azonban ez a helyzet az új évezredben, a 2002-től megindult felújítások nyomán. Az eredeti fotók alapján, korhűen felújított központi épületben létrehozott kiállítótér, a Kert Galéria bemutatkozási lehetőséget biztosít a kolónia alkotói számára egyéni vagy csoportos kiállítások keretében, és ezzel bevonzza a képzőművészet iránt érdeklődő itt élőket. De a rendezetté tett őspark jellegű kertbe is szabad a bejárás egy kis romantikus sétára, pihenésre. Az újonnan megteremtett lehetőségekre építve pedig már évek óta lassan hagyománnyá és gyűjtőponttá váló olyan művészeti rendezvényeket szerveznek ide, amelyek nemcsak a szakmai, de a széles közönségnek is szólnak. Közben pedig rendszeres, hogy szakvezetéssel körbeviszik a telepen az érdeklődők csoportjait, bemutatva a közelmúlt fejlesztéseit, a szoboröntőt, a grafikai stúdiót, de egy-egy művész műtermébe is látogatást lehet tenni.
Ott jártunkkor a Kert Galériában Pogány Gábor Benő műveit, a helyi szobrász 60. születésnapja alkalmából rendezett kiállítást lehetett megtekinteni.
Feléledt, a várossal kibővülő kapcsolatokat teremtő, közéleti funkciókat vállaló hely lett tehát az elmúlt 20 évben a Tisza és a Zagyva folyók által körülölelt területen fekvő Művésztelep, amely egyben az egykori szolnoki vár helye is. A hajdani várat feltáró ásatási munkák még nem fejeződtek be, de ha a régészek már elvégezték itt a munkát, a vár konzervált maradványai is megtekinthetők lesznek, és átadják a közönségnek a már felépült, bástyaszerű Várkapu látogatóközpontot is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (11)
Szolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - EgyébSzolnoki Művésztelep Szolnok - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Garden Hotel Szolnok - Napi árak reggelivel
Napi árak reggelivel
2025.01.06-ig
Garden Hotel Szolnok
55.900 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Kumánia Kisújszállás - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.23-ig
Hotel Kumánia Kisújszállás
53.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval