Beszöktem

Persze, hogy az ember elvergődik a híres-nevezetes Damjanich-emlékműhöz, melyhez itt kaptam a meglátogatás ihletét. Na, ez most nem is olyan egyszerű. Nem egy központi parkban, hanem a hídon túl, már a prérik felé vezető út mentén áll, jelenleg kissé... hmm... méltatlan körülmények között, ugyanis az EU millióiból éppen építik a területen Szolnok várát. Szolnoknak volt vára, történelmi szerepe is volt, de mára aztán szinte nyoma sem maradt, most akkor építenek ide éppen a Zagyva partjára egy művárat. Hát ennyi pénz van, korlátlanul, bármire... Damjanich tábornok meg a lova hátáról nézi, hogy mit művelnek ezek. Az emlékmű koncepciója kicsit túlcsicsázott, túltolt, kissé lugasszerű, de kétségtelenül szép az egész, méltó emléket állít, talán stílusában is igazodik a népi elvárásokhoz. Hogy hogyan mentem be? Hát úgy, hogy baromi szemtelen, erőszakos turistaként figyelmen kívül hagytam az építési terület, idegeneknek belépni tilos táblát, a saját felelősségemre. A sárban becsúszkáltam, megcsodáltam, erre a Nap is hirtelen kisütött, az addig ólmosan borult égből, és megkérdezte, hogy jó így, jók a fények? Mondtam, hogy maradjon ott, ne mozduljon, süssön, és gyorsan csináltam 3 fotót. Egyébként ajánlom is mindenkinek. lássa csak a világ ezt az emlékművet!