Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ajtónálló kerestetik

Simple Day's SzombathelySimple Day's Szombathely a térképen

2017. novemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. november 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nyáron, még teraszos időszakban láttam meg először a helyet, de csak most jutottam el. Igaz, egy héten belül háromszor. Kétszer kávézni, pontosabban kávéztatni, hiszen ismerőseimet vittem, én meg a szagát sem bírom eme frissítő nedűnek. Második alkalommal a tulajdonos is foglalkozott velünk: elmondta, hogy a kávéjuk különleges aprószemű brazil, mittudom én milyen pörkölésű, savakban gazdag, ezért adják kis adagokban. (Emlékszem az Anyukám mondta étteremről szóló netes cikkben mesélte az ottani tulaj, hogy volt vendégjük, aki a presszó adagot meglátva felállt, és szó nélkül elhagyta az éttermet.) A dupla presszó itt kb. két ujjnyi volt, hagyományos üvegpohárban. A hely alapvetően a retró utánérzésre épít, ezért például egy régi típusra hasonlító, ámde új kerékpárt is kihelyeztek dekorációnak. Gagyi. Több helyiség egybenyitásából lett egy, de nagy légterű, a főfalak kiemelésével együtt járó statikai problémákat vastag acélgerendákkal hidalták át. Ez utóbbiak szerintem jobban néznének ki rozsdásan. A szélső asztalok mellett padok, egyébként székek vannak elhelyezve (fa és műanyag vegyesen). Viszonylag jól érzi magát az ember, ha nem látja meg ezeket a hibákat. Különleges helyhez jól illik a különleges csomagolású ásványvíz is, melyet Ravazdról hoznak.
Az ételekről. Sajnos étlap nincs elhelyezve, a napi menüt nem mindig hirdetik előre. A fogyasztott menünk különlegességet tartalmazott - tökleves kolbászchips-szel. Érdekes kísérlet volt, de nem lett tökéletes. Pizza volt a főétel. Állítólag egy napig hagyják kelni a tésztát, utána használják fel. A pizzatészta tényleg finom volt, de a szósz, ami szintén házi jellegűnek tűnt, finoman fogalmazva nem nyerte el a tetszésem. Ami viszont igen, hogy nincs ketchup. Igazi olaszos hangulat, csak a köcsögök esznek kecsöpöt a pizzához. Minimális különben az ételválaszték, amit én mindig jónak tartok. Így lehet garantálni a frissességet.
Ezen a helyen jól tudja magát érezni az ember, kellemes a környezet, picit különleges étkek is vannak. A diákokra külön gondoltak: 20% kedvezményt kapnak egyes dolgokból. A címet pedig az ihlette, hogy a bejárati ajtó zárja rossz. Az idegenek nem tudják becsukni, a pincérnek kell minden egyes alkalommal odaugrania, egy plusz reteszelést elvégezni rajta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Népszerű szállások a környéken
P4W Hotel Residence Szombathely - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
2024.08.19-ig
P4W Hotel Residence Szombathely
27.500 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.06.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
69.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő - Senior ajánlat félpanzióval
Senior ajánlat félpanzióval
04.01-05.29.
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő
157.920 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval