Nagyon erős emlék

Szombathelyen keseregtünk a csodaszép zsinagógán, hogy már nem funkcionál és nem tudunk bemenni, de mellette van két igen érdekes, izgalmas létesítmény. Az egyik ez a Zsidó Kultúra Háza, közel a zsinagógához. nem tudtunk ide sem bemenni, de volt egy kapcsolatunk, aki Budapestről telefonon kikönyörögte nekünk, hogy vasárnap reggel itt fogadjon minket valaki, mert szerinte ezt látni kell. Igen, igaza volt, ezt látni kell! Egy nagyon kedves úr ránk áldozta szinte az egész délelőttjét, elvitt minket a zsidó temetőbe is, az imaházba is, meg ide is. Ez az épület volt valaha a zsidó általános iskola. Jellemző, hogy Szombathelyen gyerekeskedtem, kamaszodtam, de az égvilágon semmit sem tudtam a város zsidó életéről. Talán nem is volt semmi ilyen élet, hiszen nagyon nagy hatékonysággal kipusztították a szombathelyi zsidókat. Az a nagyon kevés pár ember, aki megmaradt, és akit ezt a sors összeköt, viszont valami hihetetlen nagy munkával fantasztikus kiállításokat hozott össze, szinte a semmiből, ez ami itt van, ebben az egykori iskolában, valami bámulatosan egyedülálló. halott emberek vidámnak látszó emlékei. Ez nem a gettó borzalma meg a haláltáboroké, hanem mindazon emberek, akik odavesztek, számtalan felkutatott fotón, többszáz fotón (!!!) élik az életület, kedvesek, mosolygósak, strandolnak, táncolnak, és ami a szívbevágó... mind, mint nők és gyerekek. Több termen át. Mit mondjak erről? Semmit... ez a szégyen el fog kísérni a sírig engem is, másokat is. Akiket nem, azokból hiányzik pár alapvető alkatrész. Szóval, ez itt... nem is tudok rá mit mondani. Kinyit egy ajtót az emberben belül.