Kihagyható 2025. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. október 11.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
2026. október 11-én 14.40-re regisztráltunk a kiállítóhely meglátogatására. Vezetéssel megtekintettük a kiállítást, megnéztük a filmet, majd csónakáztunk a barlangban. 15.55-re érkeztünk vissza a kiindulási pontra. Itt megvásároltuk a csónakázáskor készült hűtőmágneses fotót. Ezután úgy gondoltuk, hogy a kiállítást még egy kicsit részletesebben meg szeretnénk nézni, amire a 17.00-ig tartó nyitvatartási idő bőven lehetőséget adott volna. Ekkor ért bennünket a meglepetés, ugyanis közölték velünk, hogy a kiállítás már nem megtekinthető, mert már nekiláttak a takarításnak. Mikor ezt kifogásoltam, hogy a nyitvatartási idő 17.00-ig tart az egyik személy azt válaszolta, hogy ülhetünk addig az előtérben. Meghallva felháborodásomat a shop-ban lévő hölgy szólt, hogy nyugodtan menjünk még egyszer körbe. Erre már az előzmények után nem került sor. Keserű szájízzel távoztunk a kiállítóhelyről, mert szerettünk volna a kiállítás néhány részletét alaposabban is megismerni, amire a rövid vezetés nem adott lehetőséget, de a zárásig rendelkezésre álló időben ezt meg tehettük volna. Úgy gondolom, hogy a pénztár zárás nem azonos a hivatalos nyitvatartási idővel (vélhetően azért is van külön feltüntetve), mert ha így van, akkor erről illik tájékoztatni a látogatókat.
Harmadszor voltunk itt, de most volt a legtartalmasabb és legjobban előadott körbevezetésünk. Sajnos az itt dolgozók nem tudnak mit kezdeni a magyarul nem beszélőkkel, akik a magyar csoportokhoz verődve hangosan végigbeszélik vagy látványosan végigunatkozzák a körbevezetést - pedig közlik velük,...
Másodszorra voltunk itt,mi végighallgattuk az idegenvezetést. A 3D film sem volt rossz, a csónakázás továbbra is szuper élmény. Mindenképpen foglaljunk online előre időpontot!