Átlagos 2017. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 24.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nagyon sok jót hallottam a Pelionról, de nekem csalódás volt a hely. Ott kezdődött, hogy kisfiam számára olyan babaágyat kaptunk, amely szigetelőszalaggal volt összeeszkábálva, hogy szét ne essen, féltem beletenni a gyereket. A fürdőszobában a plafonon volt egy jókora beázás, így zuhanyozás közben a felettünk lakó szennyvize a nyakunkba csöpögött. Reggeli után elmentünk kirándulni és kiraktuk a takarítást kérek táblát, sajnos mikor kb. 5 óra múlva visszaérkeztünk még mindig nem sikerült kitakarítani a szobát. A személyzet unottan, fásultan teszi a dolgát, de látszik rajtuk, hogy túlterheltek. Esténként a vacsorához almafröccsöt rendeltünk, 3 este 3 pincér szolgált fel, ugyanazért az almafröccsért először 1980 Ft-ot, majd 2.980 Ft-ot, végül 980 Ft-fizettünk. Reggelinél és vacsoránál nagyon nagy a tömeg, még asztalt találni is nehéz, és sokat kellett sorba állni az ételekért is. A szőnyeg sok helyen (nemcsak a szobában), de a lobby bárban foltos, koszos volt. A wifi nagyon-nagyon akadozott, gyakorlatilag használhatatlan volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Jó
Hunguest Hotel Pelion további értékelései
2026.10.28a párjával
Jó
Furcsa és kissé bosszntó volt, hogy még a szállás tényleges elfoglalása elött a bejelentkezésnél a recepción előre ki kellett fizetni a teljes 3 nap költségeit. Még semmi szolgáltatást nem kaptunk és már fizetni kell, Mi van, ha másnap-bármi okból- már nem vesszük igénybe a szállodát? A külső...
Többszörösen visszatérő vendégek vagyunk. Minden nagyszerű volt, mint mindig. Kiválóak az ételek, bőséges a választék. Kedves a személyzet. Remek kikapcsolódásra nyújt lehetőséget az itt eltöltött idő. Egy apró megjegyzés, amit a recepción elfelejtettünk jelezni: a szobában lévő tolóajtó...
A környék kiváló a kikapcsolódásra, és nagyon jól éreztük magunkat. A wellnessben a víz kellemes volt, a szobában az ágy kifejezetten kényelmes, az ételek pedig nagyon finomak. Külön dicséret a személyzetnek: végig rendkívül kedvesek és korrektek voltak. Ami javításra szorul: A szállodára...