Szörnyű
2023. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2023. január 19.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Megérkezésünkkor a recepción lévő két fiatalember nagyon kedves, udvarias és segítőkész volt ezt szeretném leszögezni az elején ebből egyikük, akinél becsekkoltunk végig igyekezett orvosolni a problémákat , amikor ott volt és tehette. Aztán váltás után megérkezett az "úgy teszek, mintha de leginkább semmit sem teszek, arrogánsan nem érdekel, hogy mi történt a vendéggel"... és amikor más nem hallotta még oda is szólt szarkasztikusan...kijelentette, hogy ő mindent elintézett amikor udvariasan rákérdeztem, hogy a bekészítések mikor teljesülnek, amit kértünk, mivel 15 óra is elmúlt 14-től lehet csekkolni ...majd, hogy nem megvádolt, hogy ez nem igaz 4x vágta oda nekem, hogy márpedig elintézte...persze nem volt úgy ( több tanú is van rá )...de nagyon rossz érzés volt, hogy kérni vagy kérdezni mertem...aztán jött a következő dolog a wellnesben azt hittem, hogy valaki véletlenül vitte el a köpenyemet, később persze kiderült, hogy nem, de ezt magamnak kellett végignyomozgatni, mivel a recepciós úr nyugodtan nem zavartatta magát, hogy kicsit is a segítségünkre legyen sőt ...a cserekártyát nekem kellett kérni semmilyen segítséget nem ajánlott fel magától látványosan dolgozott folyton a gépen,az, hogy az elveszett kártyát ne tudja más használni és arra nekem kellett, hogy gondom legyen és fel kellett hívni felhívni a figyelmét, mert csak úgy kidobott kettőt a pultra nem kommunikált, hát ezt a megalázó helyzetet azért elő tudta idézni. a kolléganőjéhez fordultam, hogy erre vajon ők gondoltak-e ?...persze ő elnézést kért, hogy ez is jogos és ezt követően adott másikat. Amikor nehéz helyzetben kiszolgáltatottan hirtelen döntéskényszerbe kerül valaki, jogosan elvárja, hogy segítséget kapjon legalább egy kicsit! Az összegről nem beszélve, amit kifizettünk! Csak a saját lélekjelenlétem és pánikhelyzetben való igyekezetem gyors reagálásommal tudtam megoldani magamnak - a takarítószemélyzet segítőkészségét kiemelve ők tényleg nagyon igyekeztek - megszólítva a pihenő vendégeket, hogy előkerült, amit elvittek. Utolsó napon rákérdeztem, hogy a wellnest a kicsekkolást követően használhatjuk e még erre odavakkantott, hogy este 7-ig jó lesz?...a mi? ... nyilván rájöttem, hogy a szoba...de maguktól semmit nem ajánlottak fel a kellemetlenségekért...természetesen reggel 9-kor kopogás nélkül!!!!!!! nyitott be valaki hangosan számonkérve, hogy "minibárból mi fogyott?" - szóval ez a stílus is kíván maga után ezt azt...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Pelion további értékelései
2026.10.28a párjával
Jó
![]()
Furcsa és kissé bosszntó volt, hogy még a szállás tényleges elfoglalása elött a bejelentkezésnél a recepción előre ki kellett fizetni a teljes 3 nap költségeit. Még semmi szolgáltatást nem kaptunk és már fizetni kell, Mi van, ha másnap-bármi okból- már nem vesszük igénybe a szállodát? A külső...
2026.10.19a párjával
Kiváló
![]()
Többszörösen visszatérő vendégek vagyunk. Minden nagyszerű volt, mint mindig. Kiválóak az ételek, bőséges a választék. Kedves a személyzet. Remek kikapcsolódásra nyújt lehetőséget az itt eltöltött idő. Egy apró megjegyzés, amit a recepción elfelejtettünk jelezni: a szobában lévő tolóajtó...
2026.10.08a párjával
Jó
![]()
A környék kiváló a kikapcsolódásra, és nagyon jól éreztük magunkat. A wellnessben a víz kellemes volt, a szobában az ágy kifejezetten kényelmes, az ételek pedig nagyon finomak. Külön dicséret a személyzetnek: végig rendkívül kedvesek és korrektek voltak. Ami javításra szorul: A szállodára...
A Hunguest Hotel Pelion legnépszerűbb csomagjai
Szenior ajánlat
85.272 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
100.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval - kiemelt időszakban
103.342 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pelion Szilveszter
361.627 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
93.330 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval