Ekkor jött egy "B" terv ötlet, hogy ha nem, hát nem, majd megyek Tárnokra, ott mégiscsak van valami. . . Térkép, megnéz, kibogarász és akkor Esszencia Bisztró. De nem is bántam meg, egyáltalán. Igazán hülye poénnal indult a kapcsolat részemről - bár más helyeken sokszor bevált kapcsolatteremtő momentumnak - szóval, nézegettem az utolsó darab szendvicset a pultban, és idétlenkedtem, hogy húú, nyilván ez az utolsó darab, azért nem vitte el senki, beszáradt, megrágták ls visszahozták, ilyeneken sokszor jót derülünk, de itt nem, a hölgy nagyon rosszul vette az adást, hogy nahát, én őt nem ismerem, ő ilyent soha nem szokott, és csak nem képzelem, hogy nem friss, de ne is egyem meg, csinál ő azonnal egy másikat, méghogy. ,. . . és dúlva-fúlva elment a szendvicscsinálóba, és meg cifráztam, hogy jaj már, dehogy, nem is úgy gondoltam, de, megeszem, csak vicc volt. . . és szorgalmasan esedeztem bocsánatért. Aztán elkészült a szendvics, megkaptam, kiderült, hogy egyáltalán nem ilyen fafejű a hölgy, ahogy első percekben mutatkozott, szóba elegyedtünk, és igazán kitűnő beszélgetés volt, el is felejtettem a kajámat lefényképezni, csak már akkor, amikor a felét megettem. És egyre jobban éreztem magam, ettem-ittam, ez tényleg egy figyelemre méltó hely, igényes a választék, és a hölgy nagy hangsúlyt fektet a minőségre. Nem csak mondja, hanem tényleg. Sokféle dolgot kínál, de mindennek van értelme, oka, nem véletlen halmaz. Sokat beszélgettünk a környék vendéglátóipari kínálatáról, és azt hiszem, meg is kedveltem a helyet nagyon. Közben azért jöttek be ezek meg azok, helyiek, családok, mindenki a bolt része volt, közvetlen, kötetlen hangvételű bensőséges beszélgetések, érdeklődések, ez az Esszencia amolyan kulturális közeg is valamilyen mértékben.
