Kutyás kastély

Néha vidám kalandok színesítik meg az ember napját, hogy ne unatkozzon annyira.... a Benyovszky kápolnától jöttem visszafelé úttalan utakon az erdőn át, amikor beugrott, hogy hopp, hiszen van itt egy kastély, a Gindly-Benyovszky, nehogy már minden mellett csak úgy elszaladjon az élet, mint a kulturhiányosoknak. Szóval, nézegettem jobbra meg balra, ha embert látok, Homo Sapienst, akkor megkérdezem, megbeszélem vele, hogy ugyanmár szabad-e meg mit nem? De sehol senki, a tájon csak növények és embertől eltérő állatok élnek, valami építkezés zajlik a közelben, mert munkagépek azok vannak, meg más jelek is emberi nyomokra utalnak. Kapu félig nyitva, tiltótábla nincs, nosza, akkor rajta... sétálok, nézegetem az építészeti hagyatékot meg a múlt és a felújítás nyomait, Hát, a fenébe, egyszer csak egy garázsból vagy raktárból kiront ám egy közepes termetű fekete kutya, területvédő, teszi a dolgát hangosan, támad rendesen. Próbáltam vele tárgyalni, hogy jó kutya, szép kutya, meg nem én vagyok a rosszfiú, de, mintha a falnak beszélnék... Cseppet sem volt vicces, amolyan hátrálós. védekezős, mindenre kész pozícióban nyertem az időt és teret, néha kiabáltam, hogy ha van itt valaki, akkor segítsen, a kastély hátsó részén frissen kiteregetett mosott ruhát szárított a szigorú nap, tehát nép itt lakik, csak hol van? Közben ravaszul elharcoltam magam egy rozsdás kerítéskapuig, és amikor az ebnek kihagyott a támadófázisa, kiugrottam és becsaptam gyorsan. De ott meg cseberből vederbe, egy karámban voltam, ahol a többiektől kikülönített néhány ló volt elzárva, talán rossz természetük miatt, bakker, hogy oldjuk meg, szép paci, jó paci... na és végül mint a klasszikus Buster Keaton vagy Chaplin filmekben, átszálltam lapos Fosbury Flop stílusban két karámgerenda között és megmenekültem. A ház szép, érdekes, tudjuk, milyen volt, majd meg kell nézni, mi lett belőle? Vagy kié lett örökre... és akkor már nem nézzük meg többé.