Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A nagy átverés

Kecskeköröm Csárda TihanyKecskeköröm Csárda Tihany a térképen

Szörnyű 2013. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. június 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Tavaly nagyon meg voltunk elégedve így idén is visszatértünk, bár ne tettük volna! Az idén sem az ételek minősége sem a kiszolgálás köszönő viszonyban nem volt a tavalyival. Levendulás fogast kértem vajas burgonyával, gyenge, menza szint alatti ételt kaptam ami pangasius volt fogas helyett 2400.- forintért. A gyerekek grill illetve rántott hús mellé kértek vegyes salátát, ami abból állt, hogy savanyúság és pár szelet paradicsom és uborka felszeletelve, illetve a másik gyereknek ugyanez apróra vágva paprikával. Két azonos saláta másképp? Egyáltalán mióta nevezzük ezeket így ebben a formában vegyes salátának? Tavaly kifejezetten ízletes, minőségi ételt kaptunk, a kiszolgálás is udvarias volt. Az idén reklamációkor a pincér rendkívül udvariatlan volt, azt mondta sosem volt reklamáció, itt mindenki megnyalja mind a tíz ujját ( szó szerint így fogalmazott! :D) olyan finom minden. Vendéglátós vagyok, úgyhogy nagyon fájt ez az incidens, arról nem i s beszélve,hogy négyőnkre a "csodálatos" élményért 10.000.-forintot fizettünk. Szánalmas,hogy ilyen megtörténhet, főleg Tihanyban, központi helyen. Remélem jövőre bezár, mert ezzel a mentalitással nem nagy jövőt jóslok neki. Egyébként valószínűleg más lett az üzemeltető, a személyzet is más volt, a "szakácsról" nem is beszélve. Senkinek sem ajánlanám a helyet,mi biztos nem megyünk többet.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Kecskeköröm Csárda további értékelései

2022.09.07gyerekekkel
Szörnyű
Ilyen kiszolgálást még nem tapasztaltam - rossz értelemben. Fél éves babával voltunk, és a rendelést egyszerűen nem akarták felvenni. Érződött a teljes, minket kerülő személyzeten, hogy nívón aluli és nem kívánatos a jelenlétünk. Hosszú várakozás után mondtuk, hogy ebédelni szerettünk volna, de...
2022.08.22gyerekekkel
Kiváló
A nyaralásunk utolsó napján mindíg Tihany fele vesszük az irányt.Szinte mindíg meg kell hogy álljunk itt.Mint most is ha már itt jártunk akkor itt is ebédeltünk.Most a Kecskeköröm Csárdára esett a választásunk.Tbb bejegyzésben is azt olvastuk,hogy bőséges és finom ételeket szolgálnak fel itt. És...
2021.09.15a párjával
Az elmúlt hétvégén voltunk a Kecskeköröm csárdában, ahol mind a kiszolgálás gyorsaságával, mind az étel mennyiségével meg voltunk elégedve. (Pontypaprikást ettünk kapros galuskával) . Ár-érték arányban megfelelő, mi jóllakottan keltünk fel az asztaltól, a személyzettel hozzáállásával (olvasva...
Népszerű szállások a környéken
Pilger Vendégház Tihany - Napi árak
Napi árak
2025.01.01-ig
Pilger Vendégház Tihany
29.290 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel