Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ez volt a nyár legszebb családi ebédje....

Levendula Étterem TihanyLevendula Étterem Tihany a térképen

Kiváló 2014. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Július közepén megbeszéltünk egy remek családi kirándulást Tihanyba, hogy legalább egyszer összejöjjön a teljes család és az éves emlékeket egy kellemes ebéd keretében megbeszéljük. Egy ismerősöm említette a Levendula éttermet, mert miközben ebédelünk, és beszélgetünk addig a gyerekek a játszótéren elfoglalják magukat. Mikor beléptünk, egy rendkívül hangulatos, és tágas teraszra érkeztünk, ahol kandeláberek és leander bokrok és fák között találtuk magunkat. A pincér már a bejáratnál fogadott minket nagyon kedvesen, majd azonnal összetolták az asztalokat, hogy mindannyian elférjünk. Előételként Tárkonyos ragulevest és halászlét rendeltünk, ami egyszerűen fenséges volt, majd főételként ha már Balatonon vagyunk megkóstoltuk a fogas filét kapormártással amit egy gasztronómiai csodaként éltük meg. Édesanyámék pedig sült levendulás kacsát ettek dinsztelt káposztával és burgonyapürével. A kacsa kívül ropogós belül omlós volt megfelelő fűszerezéssel - nagyon ízlett nekik. Desszertként somlóit kértünk. Ebéd után kávéztunk, a gyerekek játszottak a játszótéren, mi pedig kellemesen elbeszélgettünk. Az árakkal teljes mértékben elégedettek voltunk, hiszen egy nagyon színvonalas ételt kaptunk, tökéletes kiszolgálással - utólag is köszönjük a pincéreknek, főleg a főpincérnek aki humorával mosolyt csalt a gyerekek arcára.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (1)
Levendula Étterem Tihany - Külső kép

Levendula Étterem további értékelései

2015.10.26a párjával
Gyenge
Az étterem Tihany legfrekventáltabb részeinek egyikén fekszik. Hatalmas kerthelyiséggel rendelkezik, amely nyáron tele van. A személyzet nem kedves, nem udvarias és nem előzékeny; főszezonban jóformán alig foglalkoznak a betérő vendégekkel. Az ételre több mint 60 percet kellett várni, pedig én...
2015.09.03a párjával
Kiváló
Először voltunk a helyen, nyaralás közben bukkantunk rá. Az udvari helység, és a benti helyiség is nagyon jó, hangulatosan van berendezve. Bentről nézve kis kastély, valóban nagyon szép, tiszta. A kiszolgálás hibátlan, az ételek minősége és mennyisége is teljesen rendben volt. Tihany véleményem...
2015.08.20családjával
Szörnyű
A családdal érkeztünk ide. Leadtuk a rendelést, majd egy óra elteltével megkérdeztük, hogy mikor lesz kész az ételünk? Erre megsértődött a pincér. Fél órával később felálltunk és ott hagytuk a helyet éhesen. A pincér majdnemhogy fel volt háborodva. Nyilván nem értette, hogy a családban kettő...
Népszerű szállások a környéken
Echo Residence Tihany - Tihanyi wellness pihenés reggelivel
Tihanyi wellness pihenés reggelivel
2024.12.23-ig
Echo Residence Tihany
68.040 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
46.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness teljes ellátással
Négycsillagos wellness teljes ellátással
2024.06.02-ig
CE Plaza Hotel Siófok
74.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval