Gyenge 2015. júniusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. június 19.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Barátnőmmel és a lányával tértünk be a vendéglőbe. Rajtunk kívül csak egy asztalnál ültek. Én limonádét kértem szénsavmentes vízzel, nem azt kaptam. Kihozták az üdvözlő falatot, padlizsánkrémet, három szelet hajszálvékony pirítóssal. A padlizsánkrém nagyon finom volt. A fiatal pincért megkértem, hogy hozzon még egy szelet pirítóst,azt mondta természetesen. Majd vissza jött, és közölte pironkodva, hogy elnézést csak ennyi járt. Hát elkerekedett a szemem, mert ilyennel még nem találkoztam. Na, ekkor kellett volna felállni és elmenni. Jérce mellet kértem levendulás szélesmetélt tésztával. Szerintem a szélesmetélthez még köze sem volt. De ez volt a legkevesebb, nem frissen főzték a tésztát, és még nyers is volt, és íze sem volt, és hideg volt. A fizetésnél külön kértük a számlát, nem sikerült megoldani. Majd egy számológéppel újra összeadták. Teljesen elhűltem. Csak két számlát kértünk. Nem voltak udvariatlanok, de különösebben udvariasak sem. Miért nem szóltam? Mert nem akartam a délutánt elrontani egy vitával. A barátnőm és én is szolgáltató rétegben dolgozunk, mint vállalkozók. A barátnőm kozmetikus és kereskedő vagyok. Ha ilyen módon állnák a vendégeinkhez, illetve a vevőinkhez, hát éhen halnánk. És mi csak egy vidéki kisvárosban élünk. Csak szerettünk volna egy kellemes ebédet, jó időben elfogyasztani. Egy kicsit pihenni a mindennapi rohanásban. Ezért mi szabadságot vettünk ki, már egy hónapja erre készültünk. Sikerült egy kicsit elrontani.
Hat fős családként ültünk be ebédelni. Nagyon sokat kellett várni. Dongtak a darazsak az étteremben, engem egy meg is csípet. Számla elszámolási panaszomnál a végén hiába kértem, nem kaptam panaszkönyvet. Az állítólagos üzletvezető a többi pincérrel összefogva degradált, hogy tanuljak meg olvasni...
Az augusztusi hőségben tértünk be ca. 14.óra tájban. Kis időbe telt míg a pincér az asztalhoz fáradt. A rendelés felvétele után nem sokkal visszatért az italokkal. A melletünk levő asztalt nem szedte le, a koszos edények látványa és a darazsak megszállta üvegek, poharak zavarta bennünket. Egy...
Több helyen jártunk már Tihanyban,de ez a kis hely igazán szívmelengető ,hangulatos csoda . A kiszolgálás szuper korrekt és barátságos ,vissta adja az igazi vendéglátó szeretetet . Bátran ajánlom a nem luxi,hanem régmúlt kedvelőknek