Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csalódás

Echo Residence All Suite Hotel TihanyEcho Residence All Suite Hotel Tihany a térképen

Gyenge 2016. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. január 31.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Négy éve járunk először itt. Akkor minden nagyon rendben volt. Úgy tűnik azóta csak elhasználódott minden és nem fordítanak figyelmet a felújításra. A wellness részlegben szinte semmi sem működött az egy finn szaunát kivéve. Az első szobánk ugyan két légterű volt, de egy olyan tolóajtó választotta el a szomszédtól, aminek a résein át lehetett látni. Első éjszaka ugyan nem volt szomszédunk, de a délután felében a karbantartó a zárat javította. Másnap délután szomszédot is kaptunk. Még egymás suttogását is hallottuk a tolóajtón keresztül, ami nem csak minket zavart. Kértük a recepción, hogy keressenek megoldást erre, mivel két idegen pár elszállásolása ilyen körülmények között mindenkinek kellemetlen. A szálloda alkalmazottja segítőkész volt, de először azt a megoldást ajánlotta, hogy mi szóljunk a szomszédunkba szállásolt párnak, hogy el kell költöznük. Úgy gondoltuk ez nem a mi dolgunk, de így a végén mi kaptunk egy másik szobát. Kijelentkezéskor ugyan többször elnézést kértek a kellemetlenségért, de véleményem szerint egy 4*-os hely a szóbeli bocsánatkérés mellett mást is tehetett volna.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Echo Residence All Suite Hotel további értékelései

2025.01.05a párjával
Szörnyű
Érkezéskor elfelejtették közölni,hogy magasabb kategóriájú lakosztályt kapunk, úgy kellett szólni, hogy ez nem az amit foglaltunk . Válasz:sajnos nincs fűtés a mi lakosztalyunkban.De ugyanazon az áron kapjuk.A szobában koszos pókhálós falak szakadt foltos függönyök, vér foltos törölköző,csapok...
2024.02.29a párjával
Kiváló
Mi kisebb fenntartásokkal jöttünk ide. Olvastunk több negatív kommentet. De mindent felülmúlt amivel itt találkoztunk. A lakosztály amit kaptunk komfortos, tiszta kényelmes. A wellnesrészleg bár kissé korlátozott a mi igényeinknek megfelelt!! A kilátás a Balatonra csodás. A személyzet,...
2023.10.14a párjával
Gyenge
Sajnos igaz a sok negatív vélemény erről a szállodáról. Azok a képek, amik a szálloda honlapján fent vannak 15 éve, nyitáskor készülhettek. Jelenlegi állapot: lelakott, siralmas, pókokkal, bogarakkal teli, hiányos, nemtörődöm. Saját finn szaunával rendelkező lakosztályt foglaltunk 4 éjszakára -...

Az Echo Residence All Suite Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Tihany - Tihanyi wellness pihenés reggelivel (min. 2 éj)
Tihanyi wellness pihenés reggelivel
71.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
 Tihany - Pünkösd (min. 2 éj)
Pünkösd
120.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Két Korona Hotel Balatonszárszó - Wellness hétköznapok a Balatonon
Két Korona Hotel Balatonszárszó
90.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Bodrogi Kúria Inárcs - Október 23.
Bodrogi Kúria Inárcs
147.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Corvin Hotel Gyula - Szerelem luxuskivitelben
Corvin Hotel Gyula
74.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval