Szépséges, de most nagyon szúnyogos!

Már régen terveztük, hogy útban a Tisza-tó felé megnézzük Tiszaigar arborétumát. Most Kunmadaras felújított református templomának megtekintéséhez kapcsoltuk ezt a programot (arról külön írtam).
Bejutni ugyan nem volt könnyű, mert mint Magyarországon rendesen, a belépőjegy-automata itt sem működött rendesen! Némi telefonálgatás után engedélyt kaptunk arra, hogy a forgókapu alatt bebújva jussunk be a területre. Mondjuk, a mi korunkban már ez a bujkálás sem kifejezetten könnyű mutatvány...
Sétáltunk befelé a hársfák alatt, amikor megláttuk, hogy tőlünk nem messze egy szépséges búbos banka is sétálgat, keresgélte az ennivalót. Nem is nagyon ijedt meg tőlünk. Mi viszont, főképpen a párom, igencsak megijedt a szúnyoghadtól, amely rátámadt, amint beértünk az igazi erdőbe. Sajnos, szúnyogriasztó nem volt nálunk, így ő inkább lemondott a továbbiakról. Nem igazán ideális hát meleg nyárban menni ilyen helyre, mert ahol nincs lomb, ott süt a Nap, ahol meg a hűvös erdőbe értünk, jönnek a vérszívók.
De mert engem nem szerettek a kis vámpírok, én tovább barangoltam a szinte haraphatóan friss levegőben, a mélységes csendben, a meglepően nagy területű és főképpen meglepően sűrű, dús öreg erdőben, elgyönyörködtem a mocsárciprus galériában és a többi szépségben. 1867-ben sétakertnek indult a park telepítése, majd a többszöri bővítés, állománygazdagítás nyomán elérte az arborétum minősítést és a természetvédelmi területté nyilvánítást. Szerintem a látnivalók és az utak hossza alapján nem is elég az ajánlott 1-1,5 órát itt tölteni.
A közel 20 hektáros park kezelője a közelség ellenére sem a Hortobágyi Nemzeti Park, hanem a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Amennyire látogatóként meg tudjuk ítélni, a NEFAG mintaszerű gazdája az arborétumnak, fejleszti, bővíti a növényállományt, makulátlan tisztaságot, rendet tartanak itt, az utak és az épületek tökéletesen karbantartva.
Jövünk hát még máskor is ide, lehet, hogy valamely szakmai programjukra, mert azt is gyakran rendeznek a közönségnek.