Gyenge
2014. novemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. november 18.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Vaskó borozóról s a hozzá tartozó vendégházról már megemlékezett az egyik borhoz értő blogger olyan címszó alatt, hogy „Akik naponta megölik Tokaj”. Tény és való, hogy amikor pár éve ott laktunk a vendégházukban, bizony mi is borhibás bort kaptunk.
A borozóban pedig tiszta véletlenül dugósat. (Ez a parafa betegségéből adódik, TCA fertőzésnek is mondják.) Jeleztem a kocsmárosnak a problémát, ő vállat vont és azt mondta, hogy láttam, hogy előttem nyitotta ki a bort, nem manipulált vele semmit. Ráhagytam, attól tartok, hogy nem játszotta a hülyét, hanem az volt, legalábbis ebben a témában, mely egyébként igencsak kapcsolódik a szakmájához. Enyhén szólva botrány, hogy a legjelentősebb magyar borvidék névadó városának fő utcáján az első borozóban a pultos nem hallott még a dugós borokról. De hát ez van.
A nemrégiben betértünk ismét egy fröccsre, azt már egyszerűbb borból kértem, a fogyasztás csak alibi volt a mosdóhasználathoz. Olyan volt a bor, amilyenre számítottam, húzós, durva savak, némi oxidáltság, ha nagyon akarja az ember meg is lehet inni, főleg fröccsnek, ahogy mi tettük.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Népszerű szállások a környéken
Napi árak reggelis ellátással
2026.04.30-ig
gróf Degenfeld Kastélyszálló Tarcal
Nyugdíjas napok
2024.10.31-ig
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
All in one wellness csomag teljes ellátással
2024.12.24-ig
79.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval