A SZOBOR MARADT!

Aki látott hajdan a második világháború után készült szovjet filmet, emlékezhet Vera Muhina szó szerint emblematikus szobrára, a Munkás és kolhozparasztnő című alkotásra, amint a filmek elején lassan, mondhatni méltóságteljesen körbefordul. Nekünk óhatatlanul ez jutott eszünkbe, amikor szembe találtuk magunkat Túrkeve kellemes főterén a Magyar vendég a kolhozban leírású jelenetet ábrázoló művel. Annak ellenére ugrott be a hasonlat, hogy a szovjet mű gigantikus méretű, 24,5 m magas, ez meg itt talán még tized akkora sincs. Kis ország kisvárosába ez illik.
De hogy is került ide? A fiatalon elhunyt Gyenes Tamás szobrászművész korai alkotása a mű, amely utólag visszanézve igencsak izgalmas időben, 1956. május 1-én lett felavatva Túrkeve központjában. Hová máshová kerülhetett volna a Magyar-Szovjet Társaság ajándékaként ez a szobor, mint az ország első termelőszövetkezeti városába, miután a mezőgazdaság szovjet típusú kollektivizálása során a magángazdák túlnyomó többsége belépett a tsz-be... A megyei lap beszámolója szerint külön fényt adott a május 1-jei ünnepségnek a szobor átadása. Az alkotó művész pedig a leningrádi aspirantúrája után ezért a szoborért kandidátusi fokozatot kapott, és ezt tekintették első fontos, köztéri művének. Érdekes idők voltak...
Csakhogy eltelt azóta jó sok esztendő, a szobor mégis, annyi más, a szocializmushoz kötődő köztéri plasztika ledöntése, elköltöztetése után is ott áll, ahová 70 évvel ezelőtt letették. Megrongálásáról sem tudni. Pedig, pedig... volna ok a múlt háborús sérelmei okán a szovjet-magyar barátság szimbólumát itt is eltüntetni. De a konok kunok nem tették! Ez az ő városuk, 1808 óta Nagykun város. El tudják dönteni, kivel, mivel képesek együtt élni.