Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Különleges lelet

Túrony Árpád-kori temploma TúronyTúrony Árpád-kori temploma Túrony a térképen

Kihagyhatatlan 2022. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. november 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ezt a csuda templomot úgy találtam, hogy nézelődtem a környék látnivalói között, és feltűnt a teljesen zavarbaejtően idétlen "társegyházközség" kifejezés, olyan, mint a "többcélú tagintézmény" brutális hivatali megfogalmazása, na, és ez egy árpád-kori, de református templom. Egyébként rengeteg szép templomemlékünk van Baranyában, csak fel kell fedezni őket. Mint ezt is, a Harkányt Péccsel összekötő út mentén. A dombok hullámoznak, mint a színes történelem, a magyarok pogány sámánisták, majd bizánci hitűek, aztán római hitben halnak halomra, a törökök muszlimok, a szerbek ortodoxok, a svábok reformátusok... ezek az ősi templomok meg csak állnak a falvak közepén, szélén vagy helyén, könyökölve nézik, hogy mindenféle istenek meg népek csak úgy masíroznak ki meg be rajtuk, mint szél a gatyában. Ez a szépséges kis templom nyitva áll az érdeklődők előtt, nem gonoszul kizárja az errejáró zarándokot, mint a legtöbb társa, ez itt befogad, beölel. Mindenkinek ajánlom, annyire kedves, szerethető, békés hely. És gyönyörű is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (29)
Túrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - BelsőTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - BelsőTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Külső képTúrony Árpád-kori temploma Túrony - EgyébTúrony Árpád-kori temploma Túrony - BelsőTúrony Árpád-kori temploma Túrony - BelsőTúrony Árpád-kori temploma Túrony - BelsőTúrony Árpád-kori temploma Túrony - Belső
Népszerű szállások a környéken
Türkiz Apartman Harkány - Elő nyaralás
Elő nyaralás
2024.06.30-ig
Türkiz Apartman Harkány
40.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
2024.12.22-ig
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
117.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ambient Hotel Sikonda - Nyugdíjas ár félpanzióval
Nyugdíjas ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Ambient Hotel Sikonda
96.224 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval