Kérdezem boldogtalan képpel, hogy enni lehet valamit? Valami hamburgert össze tudok dobni, mondta a hölgy, én meg azt, hogy brrrr! Na, de legalább akkor iszom! Rámfért már az is nagyon! Valami kommersz, flakonos üdítő. Mit kóstál ez itt? Hát valami 600 forint. Na, az nem rossz. Ittam, mint a nép a Megváltó szavait a hegyoldalon. Na, közben aztán beszédbe is elegyedtünk. A hölgy, aki a pultban van, nagyon jól tartja magát, az egyik iddogáló koma, el is sütötte a lapos poént, hogy itt van a "kocsmárosné aranyvirág", én meg jóakaratúan kontráztam, hogy ide a legjobbik borát. . . aztán mondtam, hogy de vezetek ám! Ezt a kórus megint lenyomta ott, aztán elakadt, néztek rám nagy szemekkel, hogy hogyan tovább, na, én meg kiénekelte,, hogy vén legyen, mint a nagyapán és tüzes mint az ifjú babám! Na, ezek csak lestek! Hogy né, tudja ám ez! Nem csak amolyan nagy suttyó panelproli. . . háá, honnét jött? közben megdicsértem a helyet, hogy takaros, aranyvirág meg elismételte, hogy tud ám hamburgert sütni, én megígértem, hogy felteszem a helyet a világ tetejére,. az ittjartam oldalra, először a Google-térképre is feltettem, mert nem volt fent, értékeltük a berendezést, a hely büszkesége a visszafelé mutató és visszafelé járó óra, na, ezt is közkinccsé kellene tenni, itt is van, meg hát jókedvben nem volt hiány. Az egyik komával mentem vissza hátra a kocsihoz, megkérdezte, nem akarok-e magyar vizslát, mert van. Frissek, újak, szépek. . . mondtam, hogy nem. Na, de nem ismerek valakit aki magyar vizslát akar venni? Van még vagy nyolc. . . De akkor most megkérdezem: emberek, van itt valaki, aki magyar vizslakölyköt szeretne venni? ? ?
