Nagyon szerettem itt lenni

A babamúzeumért jöttem, de közben kiderült, hogy ez sokkal inkább egy szlovák nemzetiségi tájház, semmint babamúzeum. Egyébként meg alkotóház is, de csak egy pályázat miatt nevezték el annak is. Elég későn értem ide, több faluban megálltam ezért-azért, meg el is vitt a GPS a világ végére, két faluval arrébb egy sáros erdei úton közölte, hogy a helyszín nem megközelíthető. Szóval, némi tévelygés után majdnem este lett. Telefonszám a kapun, én meg orcátlanul fel is hívtam. És jött! Jött a hölgy, és bebocsájtást nyertem, este, munkaidőn kívül, és sok szép magyarázatot is és még ingyen is volt. De jó volt! Beszélgettünk a szlovákok betelepüléséről a török idők után, az itteni meggyökeresedésükről, azután meg a háború utáni lakosságcsere ideje, volt, aki boldogan ment vissza, de őket nem kényszerítették, mint kitelepítéskor a svábokat. Szép nép volt ez az ittélő is, a babákat néztük, a menyasszonyi, vőlegényi viseleteket, a templomba járó ruhákat... jaj, hát ahol jóemberek vannak, ott jó élmények is! Nehezen szántam rá magam a búcsúra, de nyilván a hölgynek is volt más dolga, közben sötét is lett, erdei utak vártak még rám hazafelé... de szíveslátásban volt részem, az biztos!